Gyurcsik Attila, az Accorde Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója régóta foglalkozik a telekom-szektorral, a Privátbankár és a BÉT által szervezett BÉT Akadémia – Professzionális Befektetői Fórumon főleg arra koncentrált, hogy a részvényesek számára mit nyújthat az ágazat. A telekom-szektor a digitális átállás fontos szereplője, nagy beszállítója volt, hiszen internet nélkül már nem tudjuk elképzelni az életünket.

De mit láttak ebből a részvényesek? Telekom-befektetéseiken a befektetők az elmúlt húsz évben átlagosan nem hogy nem kerestek volna, hanem buktak. Az EU telekommunikációs részvényindexe (Stoxx Europe 600 Telecom, SXKP) ma is töredéke annak, mint 2000 körül (dotkom-lufi), és valamivel alacsonyabb a tíz évvel ezelőtti, 2007 májusi értéknél is. Ha a részvényesek veszítettek, ki nyert az ágazaton? Leginkább a fogyasztók. De egyes internetes vagy technológiai nagyvállalatok is, mint az Apple, az Amazon vagy a Google, amelyek árfolyama viszont az utóbbi években sokszorosára emelkedett.

Avulás és verseny

Miért van az, hogy van, aki az ágazaton nagyon sok pénzt keresett, mások viszont nagyon keveset? Az egyik ok az avulás, a másik a verseny lehetett. A technológiai forradalomban a telekomcégek technológiái pillanatok alatt elavulnak, mint például a rézdrótos hálózat. A mobiltelefónia egymással is versenyző vállalatokat jelentett, amelyek leverték az árakat. A mobilinternetnél is újabb és újabb technológiák vannak, a 3G sem húzta például sokáig, kérdés, mi lesz a 4G-vel.

Van azonban arra esély, hogy a fejlődés a jövőben lassul, az avulás mérséklődik. Várható némi konszolidáció, hálózatmegosztás, közös fejlesztések, felesleges például 3-4 párhuzamos hálózatot fenntartani. A három magyarországi hálózat például nagyon hasonlít egymáshoz, alig van különbség köztük műszakilag. Áram- vagy vízszolgáltatóból sem kell mindenütt három – mondta Gyurcsik. Lehet, hogy egyszer majd egyetlen hálózat is elegendő lesz.

Jobb, mint tíz éve

A felesleges verseny így mérséklődhet. A méretnagyság nyújtotta előnyök is a konszolidáció felé vezethetnek, ami a részvényesek számára pozitív. Ám kockázatok is vannak, frekvencia-gazdálkodás, adók, szabályozók miatt az egységes európai szabályozás nehézkes. Az sem biztos, hogy a technológiai fejlődés tényleg lassulni fog, jöhetnek új találmányok, 5G után 6G, vagy a dolgok internete. Óvatosságra int a Nokia árfolyama, amely 2007-től kevesebb, mint a tizedére zuhant.

Gyurcsik szerint az elmondottak miatt a telekomcégek helyzete ma összességében sokkal jobb, mint tíz évvel ezelőtt volt.

Ez a korrekció sohasem jön el?

Az a korrekció, amit mindenki meg akar venni, sohasem fog bekövetkezni – mondta a befektetési igazgató a sok éve emelkedő részvényárak kapcsán. Mindenki szeretne valamivel olcsóbban bevásárolni a részvényekből, ezért minden kisebb esésben bevásárolnak, nagyobb esés nem akar bekövetkezni.

A konferencián Al-Hilal István, a Fidelity International értékesítési vezetője is úgy vélte, a részvénypiaci emelkedés kitarthat még két-három évig is. Dócs János, a CIB privátbanki igazgatója szerint sok befektetőnek pszichikailag megterhelő, hogy kimaradtak az eddigi emelkedésből, és megpróbálnak még felszállni a vonatra. A kötvénypiacon a hosszabb futamidejű papírokat nagyon kevés befektető kedveli, a kötvényhozamok alacsonyak, így ezen pénzek egy része is a részvénypiacon landolhat.

Forrás: Privátbankár.hu