Budai Egészségközpont Kft..jpg

Dr. Varga Péter Pál, a Budai Egészségközpont Kft. ügyvezető igazgatója

Varga Péter Pál a Semmelweis Orvostudományi Egyetem elvégzése után a Szent János kórházban lett ortopéd traumatológus, majd az Ortopéd Klinikán alapította meg 1986-ban az első magyar gerincsebészeti osztályt. Mivel jól beszélt nyelveket, különböző ösztöndíjak segítségével 1987-91 között számos országban megfordult és tanult. Volt Németországban, Japánban, Hollandiában, de a legtöbb időt az Egyesült Államokban töltötte. Rendkívül sikeres időszak volt ez az életében, mert számos új találmányt jegyeztetett be a gerincsebészet területén, melyek után jelentős szabadalmi díjat kapott és kap azóta is. „Bár sikeres időszak volt, nem volt kérdés, hogy végleg hazajövünk - mondja Varga Péter Pál, - a szabadalmaimból bejövő bevételekből meg tudtunk élni, nem kellett elfogadnom paraszolvenciát.”

Sikeres időszak következett itthon is. Egy új szakmát épített, és vele együtt fejlődött világszinten is a gerinc- és a gerincdaganat sebészet. 1993-ban költöztek a Királyhágó utcába, a régi Honvéd Kórház területére. 1996-tól itt jött létre az önálló Országos Gerincgyógyászati Központ, amelynek kezdetek óta vezetője. Saját cégét 2000-ben alapította meg Budai Egészségközpont néven, melynek rendelései a kezdetekben a Nagy Jenő utcában voltak elérhetőek. A kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező professzor a külföldi betegeket már itt kezelte és operálta.

A Budai Egészségközpont azóta töretlenül fejlődik. Komoly beruházásokat hajtottak végre, ehhez - mint a professzor mondja - minden fellelhető forrást igénybe vett, legyen az hitel vagy tőkeprogram, de sokat áldozott saját személyes családi vagyonából is a fejlesztésekre.

Míg kezdetben ortopédiai szakrendeléssel várták a magánpácienseket, évről évre egyre több szakterület bevonásával bővítették portfóliójukat. 2002-ben elindult a szűrővizsgálati és a foglalkozás-egészségügyi program is. A központ 2005 óta üzemelteti az Országos Gerincgyógyászati Központot. Jelenleg a gerincgyógyászatban, amelyet közfinanszírozott ellátásként végeznek, nincs versenytársuk Magyarországon. Bár ez az elszámolás jelenlegi rendszere miatt nagyjából 200 millió forintos veszteséget hoz össze évente, de Varga Péter Pál szerint mégis ez adja meg az intézmény nemzetközi élvonalba kerülésének az alapját.

Bár egyre több a versenytárs, a Budai Egészségközpont stabil piaci szereplő a maga 20 éves fennállásával, amit egy nagyon erős tőkeháttér is támogat. „Olyan, mint az angol gyep, már öntözni sem kell, magától is erős” - mondja a professzor. Már közel 800 ember dolgozik a Budai Egészségközpontban, amelyből 570 alkalmazott, a többi szerződéses munkatárs. Az itt dolgozó 280 orvos 65 százaléka teljes állásban itt fogadja pácienseit. Varga Péter Pál rendkívül büszke kollégáira. Mint mondja, itt megvalósíthatják mindazt, amit egyébként csak külföldön tudnának. „A gerincklinikán dolgozó vezető társaim nemzetközi hírű sztárorvosok” - teszi hozzá.

BET50_funfact-Budai.jpg

A Budai Egészségközpontban található többi szakrendelést is jelentős tudású főorvosok vezetik. Varga Péter Pál minden nála rendelő, nyugdíjkorhatárt elért orvosnak felajánlja a teljes állású alkalmazást. Mint mondja, egy 65 éves főorvos teljes erejében van, nagyon nagy a tudása, kiemelkedő a pacientúrája és higgadt.

Varga Péter Pár 2017-ben Csányi Sándor Bonitás 2002 alapjának adta el cége 75 százalékát. A Bonitás 2002 vált a Királyhágó utcai épület tulajdonosává is. „Fejlesztést szerettem volna és ehhez további tőke kellett. Illetve vannak más terveim is, ahhoz is jól jött az eladásból befolyt összeg” - mondta Varga Péter Pál. 

Családi Medikomp nevű cége ugyanis levendulát termeszt, és esszenciális olajat állít elő és kutat is ezen a területen. Az egészségügy egyik legrapidabban fejlődő területéről van szó. Az eladásból befolyt összeget ide fektette Varga Péter Pál. A Medikomp-ban a professzor négy gyermeke és felesége is tulajdonos. „Nagyon régi barátom Csányi Sándor, nagyon alapos 10 évre szóló szindikátusi szerződést kötöttünk, részletesen meghatároztuk a közös jövőképet, a szakmai terveket, az én szerepemet. Az intézmény vezetéséért továbbra is én felelek. Annyit kértem csak tőlük, hogy ne vegyünk ki osztalékot addig, amíg kész nem lesz közös beruházásunk, az Új Gerincgyógyászati Központ. Az új kórház remélhetőleg két–három év múlva készül el, 110 ággyal 17 ezer négyzetméteren. Rendkívüli módon felszerelt intézmény lesz” - hangsúlyozta a professzor.

2019-ben a Budai Egészségközpont közel 9 milliárdos árbevételt ért el, és másfél milliárdos beruházást valósított meg. Elkészült a Váci úti 2000 négyzetméteres rendelőjük, és komoly gépbeszerzések is megvalósultak tavaly. A tulajdonostárssal közösen döntöttek egy általános komoly béremelésről is. „Nekünk a külfölddel kell versenyezni, így itt annyit keresnek a kollégák, mintha Németországban dolgoznának” - mondja a professzor.

A koronavírus mintegy 1,5 milliárd forint bevételkiesést okozott a központnak. Mivel Varga Péter Pál rendkívül jó kapcsolatot ápol olasz orvosokkal, korán tudta, hogy a vírus bizony komoly problémákat fog okozni. Már februárban lélegeztetőket, maszkokat, kesztyűket szerzett be és 99 ágyon járványkórházat alakított ki, amelyet közhasználatra ajánlott fel, s amelyre meg is kapta az engedélyt. „Nagy szerencse, hogy nem volt rá szükség, de azért ez mindig itt lesz, bármi is történik” - tette hozzá. S hogy mi lesz öt év múlva? Három szakrendelőintézetük mellett üzemel majd az új kórházuk, amely nagyon impozáns, szép és rendkívül felszerelt lesz. Reményeik szerint a gerincközpontjuk továbbra is a világelsők között lesz, de kardiológiában, sztrók utógondozásban és urológiában, gasztroenterológiában is vezető szerepet töltenek majd be a magánintézmények között.

Emellett nagyon szoros és jó kapcsolatuk van a biztosítókkal, a magánegészségügyi biztosítás egy komoly fejlődés előtt álló terület. Remélik, hogy egyre több beteg finanszírozása érkezik a jövőben a biztosítóktól. „A magánegészségügyben csak annak a cégnek van jogosultsága, amely valós népegészségügyi érdeket szolgál ki - mi eszerint az elv szerint dolgozunk” - hangsúlyozza Varga Péter Pál. 

BET50_NSR-Budai-07.jpg