DSC_4743__rovitex_OK.jpg

Minden egy garázzsal és egy mikrobusszal kezdődött. Romeisz Norbert édesapja textilekkel foglalkozott, így került ebbe az iparágba. A kilencvenes évek közepén bútorszövetekkel kereskedett, az első import ügyletet egy belga kereskedővel bonyolította le, majd éveken át textillel járta az országot. Az ezredfordulón kerültek a függönyök is a képbe. A pécsi cég jelenleg függönyökkel, díszpárnákkal, tapétákkal, szállodai és speciális textíliákkal foglalkozik, termékportfóliójuk 80 százalékát a különböző típusú függönyök jelentik. Az export tevékenység 2004-ben kezdődött, ennek eredményeként Horvátországban, Csehországban, Szlovákiában, Németországban, Ausztriában, Bulgáriában, Romániában és Szerbiában is létesítettek leányvállalatokat, illetve értékesítési irodákat, és azóta összesen 30 országba exportálnak termékeikből. A cég 2012-ben kezdte el a gyártói tevékenységet a termékkapacitás bővítése érdekében.

Saját termékekkel a piacon

A cég irányításában a multinacionális vállalatok és a kis- és középvállalkozások módszereinek ötvözetét alkalmazzák. A fejlődés folyamatosságát bizonyítja, hogy mára 3-4 milliárd forintos éves forgalmával a Rovitex Homedeco Kft. piacvezető a magyarországi lakástextil piacon, minőség tekintetében pedig a térségben egyedülálló szolgáltatást nyújtanak ügyfeleiknek. A Rovitex Homedeco döntően saját kollekcióval, saját termékekkel van jelen a piacon, a pécsi központban dizájnerek és fejlesztők dolgoznak azon, hogy a trendek követése mellett biztosítsák a termékek pozícióját a prémium szegmensben is. „Cégünk legnagyobb erőssége, hogy minden hangszeren játszik. A budavári Szent István-terem 22 karátos aranyszálakból szőtt falikárpit textilrekonstrukciója – ami nagy büszkeségünk –, valamint a fővárosi Operaház számára gyártott különleges minőségű textíliák gyártása és számos 5 csillagos szálloda függönyözése és textileinek gyártása mellett a saját gyártás miatt képesek vagyunk a nagyvolumenű, árérzékeny projektek kiváló minőségű lebonyolítására, úgymint a zánkai gyermektábor, kollégiumok és egyéb közintézmények textilmunkáinak kivitelezésére” – meséli Romeisz Norbert.

A fejlesztésbe is fektetnek

A Rovitex mindezzel párhuzamosan közös fejlesztést jegyez a Pécsi Tudományegyetemmel. A cég és a kutatók célja volt egy antibakteriális anyag kifejlesztése, pontosabban egy technológia kidolgozása, amely költséghatékony termelést tesz lehetővé az ilyen anyagok gyártásában. A siker adta lendületet kihasználva egy pollenmegkötő bevonat előállításához is nekiláttak a pécsi tudósok, amely a tudományos világ és a piac együttműködését tovább serkentheti.

Romeisz Norbert a sikerek elkönyvelése mellett tanulságokkal is gazdagodott, elmondása szerint amennyiben bármit másként csinálhatna, akkor a tudatos cégépítéshez kezdene hozzá sokkal korábban. Amíg 15 emberrel dolgoztak együtt, addig sokkal könnyebb lett volna kiépíteni egy hatékony struktúrát, mint mikor már 70-80 kollégával álltak a fedélzeten. Az évek alatt pedig azt is megtanulta, hogy kizárólag a kereskedésre szorítkozni óriási hiba egy cég részéről. „A kereskedelemhez ugyan szükség van működő networkre, azonban sem gyártási kapacitást, sem technológiát nem igényel. Az ember így könnyen kicserélhetővé válik” – magyarázza Romeisz Norbert.

funfact__0000s_0043_Rovitex-Homedeco-Kft..png

A cégvezető szerint az a biztos, ha az alapanyaggyártástól a késztermék előállításán át a forgalmazásig részt tud venni a cég. A saját gyártói kapacitás kiépítésének a jelentőségét is csak akkor értették meg igazán, mikor azt látták, hogy az ellátási láncok folyamatosan rövidülnek. A jó helyzetfelismerő képesség pedig hatalmas előny az üzleti életben, ahogy gyors alkalmazkodási készségre is szükség van a talpon maradáshoz. A világ turbulens változásai pedig számtalan váratlan helyzettel állítják szembe a vállalkozókat. „Amikor beütött a pandémia, azonnal felkerestem a varrodánk vezetőjét azzal, hogy a maszk témában lépni kell. Elkészítették a prototípust, két héten belül magyar szabványosítva lett, majd két hónapig, hatvannál is több alvállalkozó bevonásával, napi akár 70 ezer maszkot is gyártottunk, összmennyiségben jóval meghaladva az 1 milliót” – meséli Romeisz Norbert. A stabil piaci pozíciók megtartásának másik fontos eleme, hogy partnereik a kiváló ár-érték arányt garantáló kínálat mellett a cég megbízhatóságát is értékelik. Gyakran előfordul, hogy egy cég a szükséges képességek nélkül vállal fel projekteket, ilyenkor kézről kézre adják a kivitelezők a telefont, hogy segítséget kérjenek a Rovitextől.

Újrahasznosításban a jövő

Romeisz Norbert a textil-újrahasznosítás irányában akarja bővíteni a cég tevékenységi körét. A textilipar a nagy szennyezők közé tartozik – igaz ez nem a lakástextilekre, sokkal inkább a fast fashion ruházati iparra vonatkozik –, az újrahasznosítás kérdése így egyre hangsúlyosabbá válik. Magyarországon egyelőre még nincs kialakult rendszer a textilhulladék útjának ellenőrzésére, Nyugat-Európában azonban egy szállodának, vállalkozásnak igazolnia kell, hogy a leselejtezett textileknek mi lesz a sorsa. Norbert a hazai jogszabályi környezetben is változásra számít, amire érdemes előre felkészülni.

A cég finanszírozásával kapcsolatban alapvetően az organikus fejlődésben hisznek. Két bankkal is együttműködnek, mindkét pénzintézetnél ugyanakkora hitelállománnyal rendelkeznek. A cégvezetés alapelve azonban az, hogy legfeljebb akkora lehet a hitelállomány, amit a legkisebb vita esetén azonnal vissza tudnak fizetni. „Közel 100 emberért felelek, ebből fakadóan nem vállalhatok pénzügyileg többet annál, mint amennyit stabilan kézben tudok tartani” – magyarázza Romeisz Norbert.

A cég működése alatt több mélypontot is megélt, ezek jellemzően a világgazdaság hullámzásaival voltak összefüggésben. A 2008-as világgazdasági krízis után nehezen tudtak kijönni a gödörből, évekig nem kellő hatékonysággal működött a cég, amelyet végül egy tanácsadó cég segítségével oldottak meg.

Romeisz Norbert véleménye szerint a kemény munkát nem lehet megspórolni egy sikeres cég létrehozásában és működtetésében. Ezzel együtt szerencsére is szükség van, jókor lenni jó helyen, kapcsolatokat, hálózatokat kell építeni, meg kell ismerni a potenciális ügyfeleket, meg kell mutatni magunkat. A végén azonban a következetes munka kovácsolja sikerré az említett tényezőket.

arbev_Rovitex Homedeco Kft.png