DSC04951__ce-glass_OK.jpg

A CE Glass Industries az elmúlt mintegy harminc évben Közép-Kelet-Európa meghatározó üveg nagykereskedelmi és feldolgozó vállalatcsoportjává nőtte ki magát, ám a cég gyökerei ennél jóval messzebbre, a 20. század elejéig nyúlnak vissza. „1918-ban az apai nagyapám Keszthelyen kezdett el üvegezéssel foglalkozni édesapám és nagybátyám továbbvitték a szakmát, apám Szegeden nyitott egy üveges műhelyt” - eleveníti fel Varga Gusztáv vezérigazgató a családi emlékeket, hozzátéve, itt tanulta el ő is édesapjától a szakma fortélyait.

A család döntése az volt, hogy mind a kilenc gyermek szerezzen diplomát. Noha Gusztáv a pályaválasztáskor már pontosan tudta, hogy a műhelyben van a helye, a szülői ház szigorának engedve a jogi karon beiratkozott egy esti képzésre. Közben a terveit sem adta fel, 1989-ben megnyitotta saját üveges vállalkozását Szegeden. „Az üvegezéssel szerzett pénzt félretettem és visszaforgattam a vállalkozásba, így 1992-ben már meg tudtam vásárolni egy igen modern olasz üvegipari berendezést, amivel hőszigetelő üvegeket lehetett gyártani. A szegedi kollégák emiatt elkezdtek hozzám járni, hogy gyártsak le nekik ezt-azt, így kezdett el kialakulni a nagykereskedelem” - meséli a cégvezető.

Hangsúly a gyártáson

Az első átütő sikert egy budapesti televíziócsatorna megrendelése jelentette a vállalkozónak, a megépítendő üvegtető komoly szakmai kihívást jelentett, cserébe itt már egy komolyabb árrést is el tudott fogadtatni. A vállalkozás gyorsan kinőtte a kis üveges műhelyt, jött az első, háromezer négyzetméteres telephely, amelyről Varga Gusztáv azt hitte, nyugdíjas koráig elég lesz. Nem így lett, jött a következő költözés, a cég pedig folyamatosan fejlődött. A kétezres években már a lakossági szolgáltatás helyett a gyártásra helyeződött a hangsúly, a cég által gyártott, kiváló energetikai tulajdonságokkal rendelkező, két- és háromrétegű üvegszerkezetek iránt egyre nőtt a kereslet.

Az évek során nagykereskedelemmel, üvegfeldolgozással, szigetelőüveg-előállítással és üvegipari gépek gyártásával bővült a tevékenységi kör, végül a cég egy ultramodern termelő és logisztikai központba költözött Szeged határában Szatymazon, amelyet 2012-ben adtak át.

Nehéz időkben fejlesztenek

„Hiszek abban, hogy korszerű gépekkel lehet előrelépni. Annak az árát persze meg kell keresni, és olyan is előfordult, hogy rossz gépbe fektettünk be, így a pénz elúszott. De több évtized után is úgy látom, érdemes volt a technológia fejlesztésére ráfeküdni” - mondja az igazgató, aki most sem áll le a fejlesztéssel, noha a vállalkozás már érzi a gazdaság lassulását. Nemrég fejeztek be egy közel félmilliárd forintos beruházást, a gyártás és a belső logisztika hatékonyságát növelő fejlesztéseket hajtottak végre, egy 351,9 millió forintos támogatás segítségével. Többek között olyan belső logisztikai rendszert állítottak üzembe, amely automatizálja az üvegtáblák adagolását a szabászasztalok és a gyártósorok között. Telepítettek egy több mint 560 tonna teherbírású, modulárisan szervezhető üvegipari állványrendszert, valamint három új hidraulikus emelőrendszert, amely lehetővé teszi, hogy a több száz kilós üvegtáblákat ne kézzel mozgassák a dolgozók.

funfact__0000s_0006_Ce-Glass-1989-Kft..png

„Az elmúlt három évtized tapasztalatai azt mutatják, hogy érdemes a nehezebb időkben is fejleszteni, így amikor jön az újabb fellendülés, magasabb minőségben, pontosabban tudjuk majd kiszolgálni a vevőinket” - vélekedik a cégvezető, aki azt sem rejti véka alá, hogy a 2008-as pénzügyi válság volt a tanulópénz. Akkor az építőipar jelentősen visszaesett, emiatt nagyon erős költségmegszorító intézkedések bevezetése vált szükségszerűvé, ami után viszont nagyon nehezen ment az építkezés újrakezdése. Ezúttal viszont próbálnak az emberek megtartására és fejlesztésére fókuszálni, más munkaterületeken tanulási lehetőséget ajánlani nekik, a feladatokat pedig optimalizáltan szétosztják.

Folyamatban a generációváltás

„Igyekszünk az ügyfeleink igényeit megérteni, és lehetőség szerint teljesíteni. Nemcsak egy korszerű terméket kínálunk, hanem komplex megoldásokat. Egyeztetünk a megrendelővel a lehetőségekről, ők megmutatják a terveket, mi megmondjuk, hova milyen üveget ajánlunk, ezt a komplett szolgáltatást is a termékeink mögé tesszük. A megbízhatóság és a pontosság is kulcskérdés” - húzza alá Varga Gusztáv. Ennek köszönhetően a CE Glass mára Közép-Európa meghatározó üveges cégévé nőtte ki magát, 2021-ben az értékesítésből származó nettó árbevétele 7,546 milliárd forint volt, ami több mint 34 százalékkal haladta meg a 2020-ast, és ennek közel 40 százaléka már exportból származott.

„Az üveg törékeny, nehéz fuvarozni és drága is. Nehezebb időszakokban igyekszünk minél kisebb távolságra szállítani. Konjunktúra idején persze jöhetnek a távolabbi exportsikerek is” - mondja a cégvezető, aki azt is elárulja, nem törik meg az évszázados hagyomány, a generációváltás már folyamatban van. „Már három évesen is gyakran látogattam meg a gyárat, megfigyeltem minden munkafolyamatot, iskola mellett nyaranta munkába álltam” - mondja Becseiné Varga Melinda, aki nemrég fejezte be az egyetemet, és jelenleg a CE Glass HR és PR területeiért felel. És hogy mi kellett a sikerhez? Apa és lánya egyetért abban, hogy szerencsére is szükség volt, de ez csak kiegészítette a kemény munkát, hiszen a szerencse természetéből fakadóan csak a tevékenykedőket tudja hosszú távon hatékonyan segíteni.

arbev_Ce Glass 1989 Kft.png