DSC04864__abraziv_OKv2.jpg

Ahogy a hosszú távon is sikeres magyar termelő vállalkozások nagy többségét, a kecskeméti székhelyű ABRAZIV Kft.-t is a rendszerváltás előtt, 1984-ben alapította négy fiatal gépészmérnök, ahogy az akkori lehetőségek engedték, GMK formájában. „Szemcseszóró berendezések tervezésével kezdtünk el foglalkozni. Mindannyiunknak megvolt a főállása valamelyik nagy állami vállalatnál, ez egy jó másodállásnak, keresetkiegészítésnek tűnt” – tudjuk meg Turák Józseftől. A cég ügyvezetője elárulja, a frissen alakult vállalkozás első irodája egyikük magánlakásában működött. Viszont gyorsan jöttek az első sikerek: egy pályakezdő mérnök akkoriban havi 4000 forintot vitt haza, ők az első megrendelőtől kaptak egy 360 ezer forintos megbízást, ami még úgy is bőven kifizetődő volt, hogy négy hónapon át dolgoztak rajta. Szerencsés helyzetben voltak, ugyanis olyan tevékenységbe vágtak bele, amit az állami vállalatoknál már kitanultak, viszont ezek a nagy cégek már nem akartak vele foglalkozni. Így maradt egy jelentős piaci űr, amit a négy mérnök vállalkozása sikerrel töltött be.

Nehéz időkben is fölfelé

A szemcseszóró technológia lényege, hogy a berendezés nagy sebességgel, felhasználási céltól függően apró fémes vagy nemfémes szemcséket ütköztet a tisztítandó felületre, így távolítva el a szennyeződést róla. Ettől az fémtiszta lesz, amely már hegeszthető, felületkezelhető, azaz megmunkálásra alkalmas. A fémszerkezet- és öntvénygyártás során nélkülözhetetlen berendezéseket eleinte csak tervezték, majd jött a saját gyártás is.

„A kilencvenes években a magyar gazdaság igencsak lefelé ívelő ágban volt. Cégek mentek tönkre, a privatizáció meglehetősen félresikerült, mi viszont akkor kezdtük el az önálló életünket. Az állami vállalatoknál megszűnt a munkaviszonyunk, abból éltünk immár, amit a GMK-ból nemrég Kft.-vé avanzsált vállalkozásunkkal megkerestünk” – eleveníti fel Turák József, aki azt sem rejti véka alá, volt olyan csapattag, aki ezen a ponton feladta és kiszállt. Pedig az igazán markáns fejlődés ekkor indult be. Bérelt garázs, fölötte iroda, ahol még a 90-es évek nehéz gazdasági körülményei között is sikerült előrelépni.

Ekkor már nem csak szemcseszórókat terveztek, 1990-ben elindult egy új üzletág, takarmánygyártó berendezések forgalmazásával kezdtek el foglalkozni. A cég a California Pellet Mill amerikai gyártó berendezéseit kínálta eladásra, amelyek takarmányból állítottak elő granulátumot. Ennek a szegmensnek a megrendelői köre az összeméréssel, keveréssel és darabosítással foglalkozó gazdasági társaságok, elsősorban takarmány- és tápanyaggyártó üzemek. Ez az üzletág is bevált, és idővel fejlődésnek indult, az ABRAZIV Kft. tevékenysége ma már az egyedi gépek telepítésétől a teljes technológiai vonalak kialakításán keresztül akár komplett gyártó- és keverőüzemek tervezéséig és kivitelezéséig terjed.

Új seprű...

1996 mérföldkő volt a cég életében. Megépült az első saját iroda, miközben a két üzletág szépen erősödött. A kétezres évek elején már folyamatosan bővült a létszám, és elindult az első gyártócsarnok építése. Saját termékeik már voltak, szemcseszóró és takarmányipari gépek egyaránt, de ezek legyártásához sokáig kénytelenek voltak külső alvállalkozókat foglalkoztatni. „2015 volt az az év, amikor éreztük, hogy nagyot kell lépni, és mertünk nagyot álmodni. A régi telephely felszámolása mellett döntöttünk, és az ipari park területén belevágtunk egy zöldmezős beruházásba” – meséli Turák József. A cég sikeresen pályázott az Új Széchenyi Terv „Telephelyfejlesztés” elnevezésű pályázati kiírásán, és nyert is 98,5 millió forint támogatást az új gyártócsarnok építésére, majd némi banki hitelt is igénybe véve elindult a hatalmas beruházás.

funfact__0000s_0001_ABRAZIV-Kft..png

Új seprű jól seper, az elkészült telephelyen folyamatosan növekedett a cég: míg 2016-ban 84 munkavállalójuk volt, tavaly már 150; míg 2017-ben ötmilliárd forint alatt volt az árbevétel, tavaly már átlépték a 12 milliárdot. „Kisebb - nagyobb hullámvölgyeket leszámítva a fejlődés töretlen volt, az árbevétel tekintetében is” – emeli ki Mondik Zsolt ügyvezető. A 90-es évek nehéz időszakait azért vészelték át könnyen, mert kis cégként könnyen tudtak a változásokhoz alkalmazkodni, a 2008-as válság pedig nem viselte meg a céget, olyan drasztikus lépésekre, mint a létszámleépítés, nem volt szükség.

„Jelentősebb hullámvölgy talán a COVID kezdeti időszaka volt, akkor egy pillanatra mindenki megijedt, a cégek beruházási kedve gyorsan elszállt. Mindkét vonalunk beruházási termékeket árul, akkor megy jól a szekér, ha van pénzük beruházásra a cégeknek, viszont akkor stopot hirdettek olyan termékekre is, amelyek már szinte meg voltak rendelve” – mondja Mondik Zsolt. 2022-ben az alapanyag- és energiaárak nem várt erősödése okozott problémákat, ugyanis az év elején rengeteg szerződést megkötöttek, amelyeket később a szerződés szerinti árakon és feltételekkel kellett teljesíteni, emiatt nem nőtt árbevétel - arányosan az eredmény. Ugyanakkor a nehézségek hatására hatékonyságnövelés terén rengeteget fejlődött a cég.

Cél a több export

A beruházások sem álltak le, idén januárban két új 1000 négyzetméteres gyártó- és szervizüzem alapkövét helyezték el a beruházási területen. Az egymilliárd forintos beruházásra a cég mintegy 300 millió forintos támogatást nyert el a Magyar Multi Programon keresztül. Az ABRAZIV Kft. ugyanis az utóbbi években egyre jelentősebb arányban exportálja termékeit elsősorban Nyugat-Európába, többek között a Tesla németországi üzemébe.

„Jelenleg 24-25 százalék az exporthányadunk, de ezt folyamatosan növelni szeretnénk. Ez az átlagos magyar mutatóhoz képest jó, de ambiciózusabb céljaik vannak. Azt szeretnénk elérni, hogy kétharmad-egyharmad legyen az arány a külpiac javára. Középtávú célként pedig azt tűztük ki, hogy a szakterületünkön a régió meghatározó szereplői legyünk” – fogalmaz Mondik Zsolt, aki szerint szerencse mindenhez kell, de az önmagában kevés, főleg a cégépítés kezdeti szakaszában inkább kemény munkára van szükség, sőt a tapasztalatai szerint az ABRAZIV Kft. fejlődésében utóbbinak volt nagyobb szerepe.

arbev_ABRAZIV Kft.png