DSC05136__real-nature_OK.jpg

„Termékeink többsége garantáltan GMO-mentes alpesi tejből vagy 100 százalék növényi GMO-mentes alapanyagból készül, a rizs mellett többek között zab, mandula, kókusz és szója alapú italokat és joghurtkultúrás termékeket forgalmazunk” - osztotta meg velünk Strasser-Kátai Bernadett tulajdonos-ügyvezető, aki ezt megelőzően évekig dolgozott a hazai és nemzetközi élelmiszer-forgalmazás területén. „Fontosnak tartjuk a termékek laktóz, cukor, glutén, tartósítószer- és adalékmentes változatainak az elérését, kiszolgálva fogyasztóink törekvését az egészséges, valamint zöld és klímatudatos táplálkozás irányvonalának a követésében.” A cég mára a piac meghatározó szereplőjévé nőtte ki magát, árbevétele meghaladja az 5 milliárd forintot.

A kezdet azonban nem volt könnyű és rengeteg munkát fektettek be tulajdonosok. „Először laktózmentes tejtermékekkel foglalkoztunk, majd felvettük a portfólióba a vegán italokat, amitől én már 2005-ben sokat reméltem, noha akkor még a piac a szóját is csak Hofi-viccekből ismerte, nem alternatív tej helyettesítőként. Sokat kellet dolgozni, kategóriát építeni, hogy a darabos eladásból teljes piaci jelenlét legyen” - eleveníti fel az üzletasszony, aki férjével, Imre Attilával vágott bele az üzletbe.

Egyre népszerűbb a növényi

Ma már persze tudjuk, hogy a növényi alapú termékek közül a tej, a sajt, a hűtött desszert és puding, a jégkrém, a tejszín, a tejszínhab és a joghurt helyettesítésére használt élelmiszerek forgalma dinamikusan növekszik. A piac fejlődését a koronavírus-járvány sem akasztotta meg, sőt 2020 elején drasztikusan emelkedett a növényi tejhelyettesítő termékek iránti kereslet, ami nemcsak az egészséges táplálkozás elterjedésének köszönhető, hanem az UHT-termékek tárolhatóságának, az otthoni „járványkamra” feltöltése iránti igénynek is. A tulajdonosok úgy látják, hogy a nemzetközi trendekhez hasonlóan a hazai piacon is folyamatosan további növényi táplálkozás bővülés várható, amelyet minőségi termék-innovációkkal, megfelelő edukációs programjaikkal és CSR tevékenységeikkel saját forgalmuk növeléséhez tudnak igazítani.

„Az ismert gazdasági illetve külpolitikai helyzet miatt jelenleg számos piaci szegmensben tapasztalható visszaesés a forgalomban, érzékelhetően kevesebb pénzzel gazdálkodnak a vásárlók, ugyanakkor még ebben a nehéz helyzetben is folyamatosan ivesztálunk és innoválunk. Ennek köszönhetően növekszik a növényi szegmens értékesítésünk, és piaci szerepünk” – hangsúlyozza a számokat Strasser-Kátai Bernadett hozzátéve, hogy míg 2004-2005-ben a növényi tejhelyettesítők piacát egy szójaitallal nyitották meg, ma már jellemzően más alapanyagokból készülő növényi tejhelyettesítők aratnak sikert. Nagyon népszerű ugyanis itthon a rizs-, mandula- zab- és kókuszital, ezeket az alapízeket a kávékedvelők számára például már barista változatban is forgalmazzák.

Figyelnek a fenntarthatóságra

A termékek annyira népszerűek, hogy már 2020-ban a gyártóhelyek bővítése mellett döntöttek. „Azt valljuk, hogy az élelmiszer-előállítás, táplálkozás mindamellett, hogy közvetlenül befolyásolja a fogyasztók egészségét, a ma ismert fenntarthatósági elvek betartásának szerves részét is képezik, hiszen egy egészséges lakosság aktív és munkaképes társadalmat jelent. Ez pedig az egészséges gazdasági körforgás alapja, hiszen nem jelent extra terhet a nemzeti egészségügyi ellátó rendszernek, nem köti le azok erőforrásait” - húzza alá Imre Attila István. „A termékgyártás modern, fenntartható, szén-dioxid[1]semleges kibocsátású gyártóegységekben történik” - mondja Strasser-Kátai Bernadett hozzátéve, a vegán, növényi termékek gyártásának jellemzően alacsony a vállalati környezeti lábnyoma, ráadásul a cég új irodaházát egy régi építésű épületben alakították ki okosházzá, zöld iroda épületté napenergia hasznosításával – a közösségi energiahálózatba történő visszatáplálással. Emellett öko, semleges, biológiailag lebomló és újrahasznosított csomagolóanyagokat használnak, logisztikai útvonalaikat pedig igyekeznek rövidíteni, földrajzilag zárt, közeli környezetben működve. Ennek fényében nem véletlen, hogy a Trade Magazin szaklap 2020. majd 2021-es évi pályázatának egyik nyertese a Real Nature Kft. lett az általa megalapozott és biztosított fenntartható üzleti folyamatok és vállalati környezet biztosításával.

funfact__0000s_0040_Real-Nature-Kft..png

Fontos számukra az edukáció

„Saját primer és szekunder piackutatási eredményeink alapján tervezzük termékfejlesztéseinket a hazai piacspecifikus termékek létrehozásához a magyar fogyasztók egészséges táplálkozásának támogatása érdekében” - hangsúlyozza Strasser-Kátai Bernadett tulajdonos-ügyvezető és jelzi, hogy a cég emellett számos társadalmi szerepvállalás programot is támogat.

Születéstől edukálják a fogyasztókat bölcsődei és óvodai (Under the Rainbow) együttműködés bevonásával, hátrányos helyzetű iskolások tanulmány-támogatásával a környezetkímélő, egészséges étkezésre és életre. Stratégiai együttműködésben vannak a budapesti Szent Ferenc Kórházzal megelőzési- vagy betegségek utáni mihamarabbi gyógyulások támogatásában, megfelelő táplálkozás vagy/és túraútvonalakon való rendszeres mozgás-kialakításában, vagy a „Mentsünk együtt életet” kampányban való részvétellel, és tréningekkel, valamint az Emlőrák Gyógyításért Alapítvánnyal. Több mint egy évtizede támogatják a Fővárosi Állatkertet a környezettudatosság és környezetünk elfogadása és fontosságára való törekvésével, és a Magyar Élelmiszerbank Egyesületet élelmiszerrel, de részt vettek erdő telepítésben illetve faültetésben is a MyForest szakmai szervezettel. A sport szintén kiemelt fontossággal bír a cég életében; a tulajdonos házaspár lelkes futók, így például Kovács Laci extrém sportolót és Tresó Gábor ultrafutót is támogatják, számos megyei és országos futórendezvény mellett. Azt vallják, a fenti megalapozott cégstratégiának köszönhető, hogy komoly válsággal még nem kellett szembenézniük, leginkább a folyamatos változásokkal és a növekedéssel kellett lépést tartaniuk. A célkitűzések a következő öt évre is megvannak: főleg új termékek és termékkategóriák bevezetése a céljuk, illetve az, hogy tovább népszerűsítsék az egészséges életmódot, hiszen annak, hogy minőségi tápértékű egészséges ételeket fogyasszunk, ma már ők az egyik legnagyobb evangélistái Magyarországon.

arbev_Real Nature Kft.png