DSC_3176__profi-bagger_OK.jpg

Véletlenül csöppentem bele ebbe a vállalkozásba 1993-ban. Egy német használtgép-kereskedő alapította a Profi Bagger Kft.-t, aki földmunkagépeket hozott be Magyarországra. Én akkor 23 éves voltam, a Külkereskedelmi Főiskolára jártam, és teljesen véletlenül ismerkedtem meg vele, alkalmazottként kezdtem el itt dolgozni. Fogalmam sem volt arról, hogy ilyen gépek léteznek a világon, eszik vagy isszák őket” – meséli Erdős Artúr, aki 2014 óta a Profi-Bagger Kft. száz százalékos tulajdonosa, akkor sikerült végleg kivásárolni a német felet. Azt mondja, a cég története nyögvenyelősen indult, hiszen a kilencvenes évek nagyon más világ volt, az 1-2 millió forintos gépek is nagyon drágának számítottak, és új gépet gyakorlatilag senki nem tudott vásárolni. A növekedés lassú volt, 2004-ben építették meg biatorbágyi telephelyüket, de az igazi áttörés 2015-16 környékén következett be, amikor a sok EU-s kiírásnak köszönhetően beindultak a nagyszabású építkezések, útépítések. A Kft. 2008 óta a német BOMAG munkagépek kizárólagos márkaképviseletét is ellátja, amely vállalat a világpiac vezetője a tömörítési technológia (például úthengerek) területén. Részben ennek a kapcsolatnak köszönhetően a Profi-Bagger bizonyos termékek tekintetében piacvezető Magyarországon, Erdős Artúr pedig olyannyira megtanulta ezt a területet az évek során, hogy ma már oktatásokat tart a nagy cégeknek aszfalttömörítésről és próbálja a legkorszerűbb – digitalizált, felhőalapú – technológiákat elterjeszteni itthon is.

A hulladék a másik láb

Másik fontos tevékenységük a hulladékgazdálkodás területén használt gépek kereskedelme, amely 2012 óta része a portfóliónak. „Viszonylag korán elkezdtem úgynevezett szemétkompaktorokat árulni. Emiatt a kezdetekben nagyon sokszor kellett Németországba mennem ezeket a gépeket megnézni, sok ügyféllel összebarátkoztam a hosszú autóutakon. Ebből táplálkoztam, amikor Magyarországon is elkezdett nagyobb figyelem irányulni a hulladékfeldolgozásra, és belevágtunk ebbe az üzletágba. Gyakorlatilag autodidakta módon sajátítottuk el az ezzel kapcsolatos tudást, az első projektünket még úgy nyertük el, hogy nem sokat értettünk ehhez a területhez, mégis jól megcsináltuk. Olyannyira, hogy utána több hasonló projektet is elnyertünk” – meséli a tulajdonos. A cég jónéhány hulladékfeldolgozó rendszert telepített, ahol alapvetően kommunális szeméttel foglalkoznak: nagy csarnokokban az általuk forgalmazott gépek segítségével aprítják, válogatják, osztályozzák a hulladékot. Ezek jellemzően 500 millió és 2 milliárd forint közötti projektek Erdős Artúr elmondása szerint.

Bonyolult technológiák, különleges gépek

Bár bizonyos termékek esetében erős a konkurencia és az útépítés esetében a teljes termékpalettát lefedik, Erdős Artúr nem kedveli a „tömegtermékeket”. Sok speciális gép márkaképviseletével foglalkoznak, amelyekben az a közös, hogy drága, magas hozzáadott értékű, a legújabb technológiával felszerelt berendezések.

Némelyik annyira különleges, hogy előfordul: évekig nem kel el belőle egy sem. „Van például speciális híd-karbantartó gép, vagy olyan betonfinisherünk Amerikából, ami a Ferihegyi reptér egyes kifutópályáján dolgozott. 30 tonna feletti bányagépek, iparigémes rakodógépek, két utas, sínen is közlekedő kotrógépek, a sor gyakorlatilag a végtelenségi folytatható. Mindennel foglalkozunk, én nagyon szeretem ezeket a műszakilag bonyolult technológiákat és a különleges gépeket.” Jelenleg több mint tíz gyártóval állnak kapcsolatban a világ minden tájáról: forgalmaznak gépeket az USA-ból, Portugáliából, Franciaországból, Olaszországból, Ausztriából, Törökországból, Lengyelországból, Dániából, és természetesen Németországból is. A jó kapcsolatok ápolása, az új gépek felkutatása rengeteg utazással jár.

funfact__0000s_0038_Profi-Bagger-Kft..png

Cél a stabilitás

Jelenleg közel harmincan dolgoznak a cégcsoportnál, az emberek egyharmada az irodában, a többiek pedig a műhelyben dolgoznak – ők a gépek szervizelésével és javításával foglalkoznak, ami szintén fontos tevékenységi köre a cégnek. Erdős Artúr tudatosan készül a generációváltásra, mert látott már néhány rossz példát. „Már most nagyon odafigyelek, hogy egy kicsit gyakrabban vegyem föl a tulajdonosi kalapot, az ügyvezetői kalap helyett. Nekem nagyon-nagyon jó kollégáim és nagyon jó csapatom van. Ha én nem jövök be az irodába néhány hétig, minden megy tovább a maga útján és nem idegeskedek, mert mindenki pontosan tudja a dolgát.”

Volt néhány komolyabb mélypont a cég életében, a 2008-as válság őket is megtépázta. „450 millió forintnyi lízingelt gépállományunk volt svájci frank alapon, és ezek a gépek akkor eladhatatlanok, gyakorlatilag értéktelenek voltak. Csak azon múlott a túlélésünk, hogy az akkori finanszírozóink nagyon rugalmasan és nagyvonalúan kezelték a helyzetet. Én azt tanultam meg ebből a válságból, hogy hozzá kell szokni a kapitalizmus hullámtermészetéhez, fel kell készülni rá, hogy időnként recesszió következik. Fel kell ismerni a jeleket, érzékenyebbé kell válni rájuk, és ennek megfelelően kell gazdálkodni. Nagyon veszélyes ezekből a százmilliós gépekből raktárkészletet fölhalmozni nehéz idők előtt, arra kell törekedni, hogy üres legyen az udvar. Most úgy látom, hogy a következő 1,5-2 év az EU-s források hiányában nagyon nehéz lesz, de vannak tartalékaink ” – mondja Erdős Artúr, aki ennek ellenére nem lép a fékre. Ő inkább új embereket tervez felvenni, ha egyszer vége lesz a kritikus időszaknak, jó csapattal állhasson a kihívások elé. Nincsenek olyan ambíciói, hogy külföldre terjeszkedjen a cég, nem szeretne sokkal nagyobbra nőni, a munka-szabadidő egyensúlyt és a stabilitást fontosabbnak tartja.

arbev_Profi-Bagger Kft.png