DSC05517__castrum-sec_OK.jpg

Hubay Pál 1997-ben biztonságtechnikai mérnökként szerzett diplomát, majd egy budapesti cégnél kezdett el dolgozni, miközben saját vállalkozást is alapított. Hétközben fővárosi munkahelyén dolgozott, hétvégenként riasztók telepítését vállalta szülővárosa, Vasvár környékén. A kezdeti időkben az édesapja volt legfőbb támasza, aki saját éttermének vezetése mellett vállalta, hogy hétvégente második műszakban segíti fiát vállakozásának felfuttatásában. Pál mai napig jó szívvel tekint vissza erre az időszakra, sokat köszönhet az édesapjának. Hubay Pál 2000-ben hazaköltözött Vasvárra, nem sokkal később szakmai útja keresztezte Czvitkovics Lászlóét, aki távközléstechnikai szakemberként és közgazdászként, egy telekommunikációs cég értékesítési képviselője volt a Nyugat-Dunántúlon. Informatikai és telekommunikációs rendszerek, valamint biztonságtechnikai megoldások értékesítésével foglalkozott.

Fogalommá váltak

László alvállalkozókat keresett különböző gyengeáramú hálózatok kiépítésére, a két szakember végül hamar megtalálta a közös nevezőt. Első közös munkájuk a szombathelyi Ferences rendház volt. Az évek során Hubay és Czvitkovics neve fogalommá vált Vas vármegyében. Hét éven keresztül működtek együtt különböző projekteken, 2008-ban pedig úgy döntöttek, hogy közösen viszik tovább a 2005-ben alapított Castrum Sec-et, amely immár közel 20 éve foglalkozik gyengeáramú rendszerek, biztonsági, kamera, tűzjelző riasztó, hangosító és beléptetőrendszerek tervezésével, kivitelezésével és üzemeltetésével.

A cégvezetők elmondása szerint a piaci pozícióik megőrzése érdekében a komplexitásra törekszenek, hogy minél szélesebb szolgáltatásportfólióval álljanak az ügyfelek rendelkezésére. „Igyekszünk már a tervezési folyamatoknál belépni a munkálatokba. Az épületek teljes gyengeáramú tervezését elvállaljuk, hogy a szakterületünkhöz szorosan kapcsolódó rendszerek magas műszaki színvonalúak, a kiépítésük minél zökkenőmentesebb legyen” – magyarázza Czvitkovics László.

A cég alapvetően prémium gyártókkal áll kapcsolatban, a Siemens és a Bosch eszközeit telepítik és üzemeltetik. A vállalat mérnökei is ezeknek a technikáknak a kezelésére vannak kiképezve. A cég első nagy megrendelése a Kőröshegyi völgyhídhoz kapcsolódik. Kamera, riasztó és beléptető rendszerekkel kellett ellátniuk a létesítményt, a mérföldkőnek számító projektet pedig rövid határidő mellett is sikerült teljesíteniük, kifogástalan minőségben. A cégvezetők ettől a pillanattól kezdve biztosak voltak benne, hogy a megfelelő pályára állt a vállalkozásuk. A siker pedig megalapozta a későbbi, többszáz milliós megrendelések elnyerését is. A megbízhatóság ugyanis a legjobb ajánlólevél, a biztonságtechnikai piacon az alacsony árnál is fontosabb érték. A Castrum Sec Kft. pedig a legmagasabb elvárásoknak is megfelel.

A hadiipar felé terjeszkednek

„A vállalat kapacitásai évek óta maximálisan ki vannak aknázva, a külföldi terjeszkedés azért sem kerül napirendre, mivel több milliárd forintnyi megrendelés van jelenleg is csőre töltve” – magyarázza Hubay Pál. A Castrum Sec Kft. kifejezetten az ipari létesítményekre, közlekedésinfrastruktúrával kapcsolatos projektekre, vasút- vagy autópályaépítésekhez kötődő projektekre specializálódott. Új terület meghódítására is sor került nemrégiben. A zalaegerszegi Rheinmetall üzemének komplett gyengeáramú rendszerének – ipari kamerák, beléptetőrendszer, riasztórendszer és strukturált hálózat – kiépítésének munkálataira kaptak megbízást. A projekt szárba szökkenése óta a hadiipar területéről több felkérés is érkezett a céghez, a Castrum Sec Kft. által használt technológia és általában a cég megbízhatósága teremtette meg az új lehetőségeket.

funfact__0000s_0005_Castrum-Sec-Kft..png

A nagyberuházások stabil ellátásához természetesen nélkülözhetetlen egy megbízható munkavállalói csapat megléte. A cég dolgozóinak 70 százaléka 5 évnél régebben van a cégnél, a fluktuáció minimális. A munkavállalói hűség jelentősége pedig abban áll, hogy Ausztria közelsége miatt a cégnek az osztrák, illetve a Szombathely környékén működő multinacionális vállalatok bérkínálatával is versenyeznie kell. A kifogástalan munkahelyi környezet és légkör megteremtése, illetve a kiszámítható működés sok kiváló szakember számára jelent vonzerőt. A cégvezetők távlati célja, hogy hosszú távon megerősödjön egy tulajdonosoktól független menedzsment, Hubay Pál és Czvitkovics László pedig teljes egészében a stratégiaalkotásra koncentrálhasson.

Letisztult szervezeti modellben dolgoznak

A vállalat életében az jelentette a legnagyobb kihívást, hogy a lehető legalkalmasabb vállalatirányítási rendszert vezessék be a cég működtetésébe. Egy szakértői átvilágítás ugyanis azt mutatta ki, hogy a cég korábbi működése mellett nem lehet vállalatirányítási rendszert bevezetni.

A szervezeti fejlesztés tekintetében jelentős változásokat kellett eszközölni. „Tisztáznunk kellett a felelősség- és munkaköröket, a folyamatokat, csak ezt követően következhetett egy professzionális rendszer bevezetése” – emlékszik vissza Hubay Pál. A szakembereknek önmagukkal is meg kellett küzdeniük annak érdekében, hogy egy-egy feladatot át tudjanak adni, fel tudják osztani a területeket, illetve önmagukat se zsigereljék ki a végtelenségig. Mára egy letisztult szervezeti modell mellett működik a cég, amelyben minden szereplő a legmegfelelőbb pozícióban igyekszik kihozni magából a maximumot. A siker a forgalom növekedésében mérhető, a Castrum Sec Kft. 2020-ban 1,2, 2022-ben már 1,8 milliárd forintos forgalmat pordukált.

A cégvezetők egyetértenek abban, hogy nagyot növekedni hitelek igénybevétele mellett lehet, azonban csak indokolt esetben fordulnak pénzintézeti partnereikhez forrásokért. Jellemzően a pályázatokhoz kötött kedvező kondíciókkal kínált hiteleket veszik igénybe.

Üzleti szempontból a cég története során még nem élt át nehéz időszakot. Az apróbb próbatételek mellett a cég növekedése gyakorlatilag folyamatos volt az évek során. Hubay Pál és Czitkovics László visszatekintve úgy látja, hogy sikerük garanciája a céltudatosság és kemény munka. A vállalkozópáros szerint a szerencséért pedig meg kell dolgozni. „Nagy eséllyel annak van szerencséje, aki tesz is érte, és van a háttérben egy támogató feleség is” - zárja a beszélgetést Czvitkovics László.

arbev_Castrum Sec Kft.png