DSC_4450__grainplus_OK.jpg

Horváth Péter vállalkozói pályája egy prémium kategóriás koktélbár megalapításával kezdődött. Bártulajdonosként jelentős üzleti és szakmai sikereket ért el, a nyereséges működés mellett egy mixerversenyen elért első helyezéssel is büszkélkedhetett. Az éjszakai életet maga mögött hagyva végül 2011-ben családi összefogással megalapította a GrainPlus Kft.-t, amely Magyarország egyik meghatározó gabonakereskedő vállalkozásává nőte ki magát bő egy évtized alatt.

Horváth Péter szülei támogatása mellett gyarapította üzleti ismereteit, édesanyjának ugyanis több évtizednyi terménykereskedői tapasztalat állt a háta mögött, mikor a GrainPlust életre hívták. A cég a terménykereskedelem mellett agrárlogisztikával is foglalkozik, tataházi telepük 20 ezer tonna raktárkapacitással rendelkezik, ahol nem csak tárolják, hanem tisztítják és szárítják is a gabonát. A telep műszaki biztonságáról Péter édesapja, id. Horváth László gondoskodik. Idő közben az üzleti működés optimalizálása érdekében egy cégcsoport jött létre a cég körül, Horváth Péter pedig a holdinggá alakulás lehetőségét fontolgatja.

Rugalmasan a sikerért

„Nálunk egyetlen dolog állandó, a változás. Ezen a piacon óriási a volatilitás, teljesen kiszámíthatatlan a jövő, egy napon belül is hatalmas kilengések vannak” – mondja Horváth Péter, mikor a gabonakereskedelem mikéntjéről kérdezzük. A cég fő tevékenysége a hazai termelőktől származó gabona értékesítése külföldön és belföldön. Elsősorban feldolgozóüzemeknek és malmoknak szállítanak. Export tekintetében a délszláv régió – Bosznia, Szerbia, Horvátország – az elsődleges piacuk, emellett Ausztriában, Németországban, Szlovéniában és Olaszországban is folyamatosan értékesítenek helyi partnereik számára. A cégvezető elmondása szerint a sikerük egyik titka abban rejlik, hogy a váratlan helyzetekre megfelelő válaszokat adnak, minden piaci eseményből próbálják a legjobbat kihozni. A rugalmasságot a munkatársaiktól is elvárják. A vállalat működési filozófiája ugyanis az, hogy ahol szükség van a munkaerőre, ott kell besegíteni. A cégvezetés jellemzően nem az irodából intézi a dolgokat, Horváth Péter gyakran van terepen, a hétfői napot mindig a tataházi telepen kezdi, ahol az operatív döntéseket beszélik át a kollégákkal. „Mindig ott kell jelen lenni, ahol a lehetőségeket ki lehet aknázni” – magyarázza Horváth Péter.

Stabilan fejlődnének

Az eredmények pedig a módszer hatékonyságát igazolják, az elmúlt 11 évben a GrainPlus Kft. 12-szeresére növelte forgalmát. Számos nehéz időszakot is átvészeltek, a kitartó munka és a hatékony együttműködés azonban mindig átlendítette a céget a nehézségeken. Horváth Péter elmondása szerint minden viharból megerősödve jöttek ki, ami akkor is alázatra tanította őt és csapatát, ha siker sikert ért az évek során. A cégvezető pedig az időszakos hullámvölgyek ellenére sem csinálna semmit másként. „A korábban elkövetett hibáinkból levontam a megfelelő tanulságokat. A cég pedig nagyot nőtt az utóbbi években, az említett hibáim ma sokkal többe kerülnének, mint akkoriban. Azt mondhatom, hogy a tudást és a tapasztalatot méltányos áron szerezhettük meg” – mondja Horváth Péter.

funfact__0000s_0017_Grain-Plus-Kft..png

A jövő tekintetében a stabilitás megteremtését tekintik célnak, vágtató ló hátán ugyanis egy szusszanásnyi idő sem jut a lovasnak. A stabilitás azonban közel sem jelent megtorpanást, Horváth Péter folyamatosan keresi a fejlődés lehetőségeit, jól képzett kollégáira pedig számíthat a jövő tervezésében és az együtt gondolkodásban, ennek érdekében a mai napig is folyamatosan képzik magukat. A fejlődés motorját a logisztikai képességek fejlesztésében látják, ennek érdekében egy dunai kikötő vásárlását tervezik, a vízi szállítás jelentősége ugyanis folyamatosan nő. Partnereik minőségi kiszolgálásának fenntartása érdekében a nyugati részen egy újabb telephely létrehozását tervezik, a tataházi bázis megfelelő pozíciót nyújt a délszláv piacok kiszolgálására.

Bizalom nélkül nem megy

A cég alapvetően saját erőből kíván boldogulni a piacon, Horváth Péter azonban hozzáteszi, hogy nem zárkóznak el a külső finanszírozástól sem. Bővülési kényszer azonban egyáltalán nem nyomasztja a céget. „Nem akarunk mindenáron sokkal nagyobbra nőni. Egy jó lehetőség elől persze nem fogunk kitérni, alapvetően szeretjük a kihívásokat, azonban a jelenlegi 120-140 ezer tonnás volumenünket nem szeretnénk csak azért fölvinni néhány év alatt 500 ezer tonnára, mert elsődleges a cég stabilitása” – magyarázza Horváth Péter. Mindemellett a pénzt csupán a siker melléktermékének tartja számon a cégvezető, a motivációt abból merítenek, hogy megszolgálják az elnyert bizalmat, kiszolgálják azokat az ügyfeleket, akik számítanak a munkájukra. „A partnereink számára biztonságérzetet nyújt az a tapasztalat, hogy mindig tartjuk a szavunkat, pontosan fizetünk, kiszámíthatóan működünk. Több százmilliós üzletek telefonon vagy kézbecsapással köttettnek meg, ez feltétlen bizalom és kölcsönös tisztelet nélkül nem működne” – teszi hozzá.

A szerencsefaktor szerepét igyekeznek minimalizálni a cég működésében, Horváth Péter véleménye szerint ugyanis csak a kemény munkának van eredménye a nap végére. A befektetett erőfeszítés mértékét pedig képes befolyásolni az ember, a szerencsét ezzel szemben nem. A kemény munka emlegetése pedig nem csak amolyan szóvirág. Horváth Péter a szezonban napi 17 órát dolgozik, amely alatt 200-250 telefonhívást bonyolít le. Erőt pedig a hátországból merít, amit Horváth Péter számára a családja, a párja és két kislánya teremt meg.

arbev_Grain Plus Kft.png