Neuzer Kft..jpg

Neuzer András, a Neuzer Kft. alapító-tulajdonosa

Még az 1980-as évek elejét írtuk, amikor Neuzer András készített magának egy kerékpár-alkatrészt, pusztán azért, mert egyik boltban sem tudta beszerezni azt, amire szüksége volt. Ahogy szélesebb környezetében elterjedt a hír, hogy kerékpár tartozékokat készít, egymás után jöttek hozzá a megkeresések: ennek eredményeképpen már a 80-as évek végén elindította saját vállalkozását, amely így garázscégből az évek során milliárdos árbevételű vállalkozássá fejlődött. Eleinte csak egyszerűbb alkatrészeket gyártott (pl.: féknyerget, kulacstartót), azokat is mellékállásban, ugyanis még eredeti szakmájában, gépészmérnökként dolgozott. Ekkor már a vásárlói között az olyan nagy állami kereskedelmi láncok is megjelentek, mint a Keravill, a Mobil vagy a Titán.

A rendszerváltás után fel akarta mérni a hazai igényeket, ezért létrehozott egy saját szervízboltot. A szerény kezdeteket jellemzi, hogy az üzlet egy átalakított disznóólban kapott helyet. A kereslet folyamatosan növekedett a jó minőségű kerékpárok iránt, így Neuzer András ennek tudatában már főállásban gyártotta a kerékpár-alkatrészeket, valamint emellett Tajvanból importált kerékpárokat is összeszereltek. A vállalkozás fejlődésével egyre nagyobb fókusz helyeződött a mérnökök szaktudására, ezáltal a 90-es évek derekán már saját fejlesztésű kétkerekűvel is elő tudtak állni: így született meg 1996-ben a sikeres Altrix márka.

Az ezredforduló idején már jelentős volt az export tevékenység, a termékeiket főleg Kelet-Európába, illetve az orosz utódállamokba szállították. A kereslet óriási volt: 2000-ben már 105 ezer biciklit állítottak elő és ahhoz, hogy a növekvő keresletet ki tudják elégíteni, alvállalkozók egész sorát kellett bevonni a termelésbe. A rubelválság viszont tönkretette a felvevőpiacokat, továbbá más, tragikus külső körülmények is közrejátszottak az akkori exportpiacok bedőlésében: az egyik  partnerük telephelyét ugyanis a délszláv háborúban NATO légi bombatámadás érte, amelynek során az üzlet tulajdonosa is életét vesztette, illetve a leszállított áru is megsemmisült.

Ezt követően szélesebb terjeszkedésbe kezdtek és másik irányba nyitottak, a külföldi vevőikre végül Svájcban, Svédországban, Angliában és Németországban találtak rá, amelynek jelentősége igazán a 2008-as válság idején mutatkozott meg. Miközben itthon zuhant a forint értéke és az értékesítés egyre nehezebbé vált, elkezdtek még jobban fókuszálni a nyugat-európai piacra. Ekkor sikerült megvetniük a lábukat Hollandiában, ahol ma már az exportjuk 79 százalékát bonyolítják köszönhetően az ország egyedi közlekedési infrastruktúrájának és kultúrájának.

A Neuzer Kft. a bérbringa-fejlesztésben is élen jár. Pár évvel azután, hogy a nemzetközi piacon megjelentek az első rendszerek, a társaság is bővítette a portfólióját, amelynek köszönhetően 2013-ban Esztergomban indult el Magyarországon az első bérbicikli rendszer. Azóta a társaság hasonló szisztémák kiépítésében más városokban – Győr, Pécs, Miskolc – is részt vett. Neuzer András észrevette, hogy dinamikusan növekvő piaci szegmensről van szó, ezért a Neuzer Kft. már évek óta gyárt e-bicikliket is. A társaság magyarországi jelenléte meghatározó, ha csak a hazai tulajdonú társaságok értékesítéseit nézzük, akkor itthon a cégük piaci részesedése eléri a 20-25 százalékot.

BET50_funfact-Neuzer.jpg

Mivel folyamatosan fejlődő, stabil vállalatról van szó, a Neuzer Kft. népszerű akvizíciós célpont a befektetők körében. Az alapító azonban nem kívánja értékesíteni a céget és jelenleg is kézben tartja a vállalkozás irányítását: cégvezetőként minden fontosabb döntést ő hoz meg. Amikor szóba kerül a cég sikerének a titka, Neuzer András elsők között a rugalmasságot említi. „Emellett vonzanak minket a technikai kihívások. A legtöbb ágazati cég nem kedveli, ha saját ötlettel és fejlesztéssel kell előállni, mi viszont épp ezt szeretjük. Mára a cégnél kialakult egy komoly tudásbázis. Persze az is segít, hogy jelenleg van egy stabil dolgozói létszámunk, közvetlenül mintegy 130 embernek adunk munkát” – meséli az alapító.

Jót tett a társaság forgalmának, hogy a minőség egyre fontosabb szerephez jutott a termelésnél, a gyengébb minőségű, olcsóbb olasz vagy török árukkal nem kívánnak versenyezni. A minőségi termékekre való fókuszálás eredményeként magasabb árrést tudnak elérni, így 2019-ben mintegy 70 ezer eladott biciklivel már 4 milliárdos árbevételre tudtak szert tenni.

A koronavírus-járvány kihívások elé állította a vállalkozást, amelynek köszönhetően sok külföldi partner már februárban elkezdte visszamondani a rendeléseket. Nagy szerencséjük volt, hogy a krízis közepén megtáltosodtak a hazai eladások, és a korlátozások idején Magyarországon az emberek sosem látott mértékben kezdték el vásárolni a bicikliket. A hazai forgalomnövekedés pozitív hatással volt a cég működésére, ráadásul időközben az export-értékesítési csatornák változásaként több külföldi webáruház is elkezdett tőlük rendelni, így nem kényszerültek munkavállalókat vagy a termelést érintő intézkedés meghozatalára.

A Neuzer Kft., amelynek saját festőüzeme és lakatos gyára is van, több mint százféle kerékpárt készít. A társaságot eddig is a folyamatos fejlesztések jellemezték, ezen a jövőben sem akarnak változtatni: a tervek szerint 3D nyomtatókat, lézervágót és CNC marógépet is fognak vásárolni. Emellett jobban szeretnének támaszkodni a magyar beszállítókra, ugyanis jelenleg az alkatrészeiknek nagyságrendileg 15 százaléka érkezik hazai forrásból. Egy új raktár építése is szerepel a célok között, akár csak az export átalakítása, a jövőben ugyanis nagyobb hangsúlyt kívánnak helyezni a közép-kelet európai gyártók kiszolgálására is.

BET50_NSR-Neuzer-38.jpg