ASTRASUN - Candimpex Budapest Kft..jpg

dr. Keresztes Attila, alapító-tulajdonos

22 évre visszatekintő múltja során többféle gyártói, kereskedelmi és szolgáltatói tevékenységet végzett a Candimpex Budapest Kft., amely két üzletággal rendelkezik. Az ASTRASUN napelemes rendszerek tervezésével és kivitelezésével foglalkozik, az Astrasec pedig biztonságtechnikai eszközök fejlesztésével és gyártásával, a vállalat a bolti lopásgátlás, elektronikus áruvédelmi rendszer területén piacvezető.

Az ügyvezető, dr. Keresztes Attila elmondta: 1998-ban, az induláskor még messze nem erre a két területre fókuszáltak. Akkoriban élelmiszer-kereskedelem volt a fő profil, aztán belekóstoltak az édesség-nagykereskedelembe. A cégvezető folyamatosan nyomon követte a piaci változásokat, a 2000-es években sokat gondolkozott azon, milyen piacnak lehet jövője. A megújuló energia magánemberként mindig is érdekelte, rengeteget olvasott, kutatott a témában.

„Eleinte azt gondoltam, hogy a napkollektorokban, különféle gázosító kazánokban van a jövő lehetősége” – mondta. Idővel aztán úgy látta, a napelemes rendszerek jelenthetik a megoldást, így merült fel az is, hogy ezen a területen induljanak el.

„Az EU 2005 körül vezetett be egy majdnem 100 százalékos védővámot a kínai napelemekre, és nagy szerencsével pont két nappal a határidő előtt érkeztek meg az első konténereink, így nagyon szép hasznot tudtunk realizálni. Így indultunk el ezen a piacon. Eleinte kereskedtünk vele, illetve telepítettünk rendszereket, majd ez kibővült azzal, hogy lett egy saját márkás invertercsaládunk” – mondta a cégvezető. Nagyjából erre az időszakra tehető az Astrasec indulása is.

„Kereskedelemmel foglalkoztunk, több saját játék- és élelmiszerüzletünk is volt. Ezekben tapasztaltuk meg a bolti lopások problémáit. A saját boltokban szerzett tapasztalatból is tudtuk, hogy melyik áruvédelmi rendszer mire alkalmazható hatékonyan. Olyan vállalkozást szerettünk volna, amelyik ügyfélspecifikus, komplex megoldást tud nyújtani, hiszen több gyártó termékeit kínáljuk” – mondta dr. Keresztes Attila, akire mindig is jellemző volt, hogy kereste a lehetőségeket. Ha valamilyen terület felkeltette az érdeklődését, látott valamiben potenciált, ritkán hezitált: volt, ami bejött, volt, ami nem. A cég pedig dinamikusan növekszik, ennek egyik jele, hogy az ASTRASUN idén novemberre tervezi a tőzsdére lépést.

„Nem csupán üzleti vállalkozás, hanem küldetés is a megújuló energiák minél szélesebb körű terjesztése. Elvileg gázzal és kőolajjal is kereskedhetnénk, de ez a gyakorlatban fel sem merül. A megújuló energia már nem a jövő, sokkal inkább a jelen” – hangsúlyozta az ügyvezető. A cég Csurgón három naperőművet épített, ezt Keresztes a legnagyobb sikerek között említi.

„A terület egykori rekultivált szeméttelep, ami instabil, így a hagyományos cölöpözős vagy betonozós tartószerkezettechnológia helyett más, egyedi megoldásokat kellett alkalmazni. A terület most egy zöld rét, a naperőművek mellett pedig birkák legelnek. Statikailag óriási kihívás volt” – mesélte, hozzátéve, hogy

BET50_funfact-Astrosun.jpg

a versenytársaktól leginkább az innováció és a problémamegoldó szemlélet különbözteti meg őket. A többi piaci szereplőtől eltérően ők ugyanis bátran újítanak, náluk például szinte minden tartószerkezet manuálisan állítható dőlésszögű.

„Komoly értetlenkedés és elutasítás fogadta ezt az ötletet, de az idő igazolta. Mert nagyon olcsón és könnyen megoldható, és sokkal jobb termelési eredményeink vannak, mint másoknak. Viszont ez minimális költségemelkedést jelentett. Folyamatosan keressük az új megoldásokat, és ha nem találunk, akkor fejlesztünk valamit” – mondta a szakember, aki kitért arra is, hogy a finanszírozók számára a napelemes beruházások többek között azért lehetnek vonzók, mert nagyon könnyen kiszámítható a megtérülés, évekre előre lehet tervezni a bevétellel, nagyon kevés piaci hatásnak van kitéve az ágazat. Egyetlen kockázatot a jogi szabályozás esetleges változása jelenthet, ezt viszont lehetetlen kivédeni. Ez azonban más területen is kockázatot jelent: a Candimpex például az 1990-es években épített egy élelmiszeripari üzemet, októberben adták át, aztán decemberben új szabályozás jelent meg, aminek a gyár nem felelt meg. Be is kellett zárni. Az ilyesmi benne van a pakliban – mondja a cégvezető.

A koronavírus okozta gazdasági válságot az ASTRASUN minimális mértékben érezte csak meg, a munkatársak ugyanis egy ideig otthonról dolgoztak. Az erőművekben viszont ugyanúgy lehetett dolgozni a kivitelezéseken, és természetesen a naperőművek is termeltek. Ami azonban már az elmúlt években is nehézséget okozott, az a megfelelő munkaerő megtalálása.

„Sok mérnököt kipróbáltunk, és nagyon kevesen feleltek meg. Vagy a szaktudás hiányzott, vagy a hozzáállás nem volt megfelelő. Lehet, hogy a jövőben egy harmadik utas megoldás lesz, mert azt hiszem, hogy ezt a tudást meg lehet venni külföldről és a bérek versenyképesek” – mondta a cégvezető, aki már most gondol az utódlásra. Az elkövetkező öt évben jelentős változás a cégvezetés terén nem várható, bár idővel várhatóan egy igazgatótanács működik majd, az egyszemélyes döntéshozatal háttérbe kerül.

„Az utódlás még a távoli jövő kérdése, de az egyik lányom érdeklődik a vállalkozás iránt. Ha esetleg változnak a tervei, akkor sem aggódom: jelenleg is van olyan ember a csapatban, aki át tudná venni a helyemet”.

BET50_NSR-ASTROSUNCandimpex-08.jpg