Itt indult útjára a Figyelővel és az EY-jal közösen készített 2017-es BÉT50-kiadvány, amely a tavalyi évhez hasonlóan 50 hazai vállalat sikertörténeteit mutatja be. A kiadványban szereplő cégek vezetőinek beszélgetéséből, de a konferencia más előadásaiból is kiderült: a generációváltástól kezdve a nemzetközi terjeszkedéshez szükséges tőkebevonáson át a nagyvállalatokra jellemző belső működés kiépítéséig több olyan kihívással néznek szembe a magyar középvállalatok, amelyekre választ nyújthatnak a tőzsde szolgáltatásai.

A magyar gazdaság rejtett kincsei - ismerje meg 50 inspiráló és sikeres vállalat sztoriját 2017-ből!

Ilyen például az Xtend, a BÉT új középvállalati piaca, amelynek indulását az eseményen jelentette be Végh Richárd elnök-vezérigazgató. Az itt listázott cégek a főpiachoz képest könnyített feltételek mellett próbálhatják ki a nyilvános működést; a parkettre lépés megkönnyítésére ráadásul európai uniós és állami források is rendelkezésre állnak.

A kkv-k szintlépését az állami szereplők is támogatják. A konferencia megnyitó beszédét a Magyar Nemzeti Bank elnöke, dr. Matolcsy György mondta el. Szerinte a magyar gazdasági célok között prioritást élvez az, hogy kifejlődjön legalább 12 ezer hatékony és dinamikus hazai középvállalat, amik képesek lesznek külföldi piacok felé – és nem kizárólag csak az EU-s piacok felé – nyitni. Beszédében hangsúlyozta, hogy egy olyan szemléletváltás is kellene mindehhez, amelynek köszönhetően a gazdasági előrehaladás, a tőke, a pénz, a profit mint „jó dolgok” élhetnének a társadalom fejében.

A konferencián három magyar, a Londoni Értéktőzsde ELITE Programjában résztvevő vállalat is beszámolt egy panelbeszélgetésben az eddigi tapasztalatokról. A nemzetközi képzési program, amely jóval több mint egy vállalatfejlesztési tréning, élethű problémák közös feldolgozásán keresztül segít a vállalati növekedés bukkanóit meglépni. A jelenlévők a programot azoknak ajánlják, akiknek támogatásra van szükségük a szintugráshoz, és ahhoz, hogy ennek során cégük kézi vezérlésűből önjáróvá válhasson, ami nagymértékben megnövelheti értéküket a befektetők szemében.

Több BÉT50-es cég képviseltette magát a konferencián, így első kézből lehetett megismerni egy-egy vállalat sztoriját, kihívásait. Előadott például a Waberer’s International Nyrt., amelynek idei IPO-ja az utóbbi 10 év legnagyobb volumenű tőzsdei bevezetése volt a Budapesti Értéktőzsdén. Többen kiemelték a generációváltás által támasztott kihívásokat, és azt, hogy a külföldi piacokon való helytállás lehet a legnagyobb próbája egy magyar vállalat sikerességének.

Középvállalatok csúcstalálkozója - Prezentációk 
Végh Richárd
(elnök-vezérigazgató, BÉT)
Középvállalatokra kalibrálva
Bárány László
(ügyvezető-alapító tulajdonos, Master Good Kft.; elnök, FBN-H - Felelős Családi Vállalatokért Magyarországon Egyesület)
A generációváltás kihívásai – avagy felkészülés egy változó világra

Nagy Kálmán
(ügyvezető, Concorde MB Partners)

Ki is az a kijelölt tanácsadó?

Lakatos Péter
(vezérigazgató, Videoton Holding Zrt.)

Egy vállalat – végtelen lehetőségek

Luca Peyrano 
(vezérigazgató, ELITE Program - London Stock Exchange Group)

Connecting companies with capital - ELITE
Lajkó Ferenc
(vezérigazgató, Waberer's International Nyrt.)
Tőzsdén innen és túl

A tőzsdére vezető út – és általában a növekedés – során felmerülő kommunikációs kihívások teljesítéséről külön panelbeszélgetést is rendeztünk. Itt szó volt például az ismert fogyasztói márkák és az inkább vállalati ügyfelekkel rendelkező cégek bevezetései közti különbségekről, de arról is, hogy miképp támogathatja hatásosan a cégvezető személye egy vállalat papírjainak sikerességét.

A konferenciáról élőben közvetítettünk, a köszöntők, előadások és panelbeszélgetések teljes egészében visszanézhetőek.