A Mercarius Flottakezelő Kft. 1996-ban, akkor még ÁgoStone néven, egy egyszerű garázsvállalkozásból nőtte ki magát. Kezdetben a hagyományos értelemben vett autókölcsönzésre fókuszáltak, ám miután leszálló ágba került a nyugat-európai autókereskedelem, kénytelenek voltak egyedi tevékenységen gondolkodni – ismertette az indulás időszakát Koleszár Róbert ügyvezető igazgató. Ekkor ugyan a flottakezelés még gyermekcipőben járt, mégis ebben láttak kitörési lehetőséget. Így lett a Mercarius húsz év alatt mára a magyarországi gépjárműflotta-kezelési piac meghatározó szereplője. Ami az egyediséget illeti, legyen szó a fő tevékenység mellett rövid távú gépkocsibérlésről, új járművek beszerzéséről, finanszírozásról vagy éppen több évre garantált fix árképzési rendszerről, a Mercarius ezeket a máshol megszokott kötöttségek nélkül nyújtja. Ahogy a cég meg is fogalmazta: valóságos igényeket lefedő megoldásokat kínálnak. A kocsikat 3-4 évig üzemeltetik, amiért az ügyfél fix bérleti díjat fizet, csupán az üzemanyagról kell gondoskodnia. A különböző finanszírozási források és lízingkonstrukciók kihasználásával egyre tovább bővültek, ezzel párhuzamosan pedig új csomagokat alakítottak ki klienseik számára.

Ami az indulás óta magyar tulajdonban álló céget a nemzetközi flottakezelő vállalkozásoktól megkülönbözteti, az az, hogy a Mercarius saját telephelyen saját szolgáltatásokat nyújt, mindezt úgy, hogy az ügyfeleknek a vezetésen kívül már szinte semmilyen más teendőjük nincs.

65-mercarius.jpg

Míg 2008-ban csupán harminc munkavállaló és hatszáz autó volt a flottában, mára hatvanan dolgoznak a vállalatnál, s többezresre gyarapodott a gépkocsiállomány. Szűcs László, az egyik tulajdonos, aki 2011-ben csatlakozott a társasághoz, kiemelte: dolgozói létszámuk úgy bővül folyamatosan, hogy gyakorlatilag nincs fluktuáció. A diszpécserek nem változnak, a gumikat ma is ugyanazok cserélik, szerelik, mint régen, azaz a bizalom tetten érhető a cég életében. A megnyugtató állandóság mellett folyamatosan fejlődtek, köszönhetően az új tulajdonosoknak is, hiszen a gazdasági válságot a segítségükkel sikerült túlélni. A menedzsmenttel közösen új üzleti tervet és stratégiát dolgoztak ki, például újrapozicionálták az ügyfélkört, leépítették a devizakitettséget, és tőkeinjekció is történt.

Hogy mi a siker a tulajdonos és az ügyvezető igazgató szerint? A már említett munkavállalói elkötelezettség mellett a tavalyi 2,9 milliárd forintos árbevétel például egyértelműen annak számít. Idetartozik, hogy a tulajdonosváltás óta nem pusztán a forgalmuk nőtt, hanem a nyereségességük is.

De arra is büszkék, hogy vevőkörük a gazdasági szektor széles spektrumát öleli fel. Legjelentősebb partnereik az energiaszektorból és a gyógyszeriparból kerülnek ki, ugyanakkor az utóbbi években a közszféra szintén egyre nagyobb százalékát adja a megrendeléseiknek. Legutóbb például egy MÁV-tenderen is indultak – eredményesen. Ezzel a bővüléssel a hazai piac 3-4. legnagyobb flottakezelői lesznek. Szintén sikernek könyvelik el, hogy ma már nem kell „pénzért házalniuk”, mert a bankok is szívesen finanszíroznák ezt a vállalkozást: 4-5 pénzintézet tel állnak kapcsolatban. A jövőt tekintve úgy látják, felismerhető trend, hogy a hitelintézetek kiszállnak a flottakezelésből, mivel az számukra túl sok kockázattal jár, ezért megindult a piaci újraelosztás. Ez azonban újabb növekedést generálhat. A cég vezetői Magyarországon kívánnak elsődlegesen megerősödni, a pozíciójukat elsősorban itt szeretnék megszilárdítani, vagyis egyelőre nem tervezik a külpiacra történő nyitást.

Nem zárják ki, hogy a jövőben megjelennek a pesti börzén, hiszen ez még nagyobb elismerést hozhat, várhatóan tovább bővítve az ügyfélkört. Egyébként magas marzzsal működő, gyorsan növekvő társaságként jelentős árfolyam-növekedési potenciáljuk van, így a tőzsdei bevezetés feltételezhetően zökkenőmentes lenne.

66-mercarius.jpg