Kermann_SBT_5165_25.jpg

Rózsa Dániel CTO, Kiss Zoltán üzletágvezető, alkalmazás-fejlesztés, Urbán Imre COO, Gál Tamás üzletágvezető, BIM Berzéky Csilla főkönyvelő, Baróthy Gábor tulajdonos, Kovács Zoltán CEO, Vörös Ákos kereskedelmi igazgató

A Kermann története 2008-ban kezdődött, magyar tulajdonú vállalkozásként jelenleg négy területtel foglalkozik. LED, IT, BIM és ATEX üzletáguk 2020-ban 3 milliárd forint feletti forgalmat ért el. Több, mint 60 fős létszámmal, budapesti központtal, szegedi, valamint miskolci telephelyen működnek.

Az IT csapatot 2016-ban kezdték el felépíteni, és 2017-re már átlépték az évi egymilliárdos forgalmat. A folyamatos bővülés 2021-re érte el csúcspontját, 5 milliárd Ft feletti bevétellel. A Kermann Zrt. mára egy közepes méretű IT-rendszerintegrátornak számít a hazai piacon.

Kovács Zoltán vezérigazgató 2017 januárjában csatlakozott a céghez. Fókuszterületük az IT szolgáltatás lett, hálózati, szer[1]ver/tároló infrastruktúrát terveznek, kiviteleznek és üzemeltetnek. 12 fős létszámmal indult az üzletág, emellett műszaki fejlesztéssel és világítási megoldások gyártásával foglalkoztak. Az elmúlt öt évben egyértelműen az IT terület vitte a prímet, mind létszámban, mind forgalomban.

„A cég építése során az első felismerés az volt – folytatja Kovács Zoltán –, hogy a növekedéshez szükséges kapcsolatrendszerünk kimerülőben van, ezért tudatosan elkezdtük a senior értékesítőkből álló értékesítési csapatot felépíteni, ami mára 9 tagúra bővült. Ezzel párhuzamosan indult el az a szervezeti fejlesztés, amelyben létrejöttek az egyes funkcionális területek, élükre kerültek felelős felső- és középvezetők, így alakult ki a Kermann mai vállalati struktúrája.” Tudatosan vállalatot akartak építeni, kiléptek a „vállalkozás” keretei közül.

Az IT szektor alapvetően egy folyamatosan növekvő ágazat. Rövidtávon előfordulhatnak negatív trendek, de középtávon tartós növekedés várható.Az IT-üzemeltetési üzletág árbevétele emelkedő trendet mutat, ezért erre a szolgáltatás csoportra fognak a jövőben is nagyobb hangsúlyt fektetni. Az infrastruktúra szállítás ciklikusan változik, a hátterében az állami szektor megrendeléseinek ingadozása is áll. Az IT piac a maga hullámzásaival együtt mégis egy folyamatosan bővülő szektor, az informatikai rendszereket válság idején is üzemben kell tartani. A Kermann ügyfeleinek nagy része a magánszektorba tartozik és ez cél a jövőben is.

A szolgáltatási kör 2021-ben egy jogosultságkezelő rendszert fejlesztő- és üzemeltető csapat akvirálásával bővült, melynek legnagyobb referenciája a bankszektorból került ki. Ezen a területen ambiciózus tervei vannak a Kermann-nak, köztük a nemzetközi piacra lépés lehetősége is. A felépített saját szervizcsapatnak is köszönhető, hogy nagy, nemzetközi üzleti megoldásokat kínáló gyártónak hivatalos magyarországi szerviz partneréivé tudtak válni. Emellett két külföldi céggel sikerült szerződést kötni, hogy az itthoni ügyfeleik részére a Kermann informatikusai legyenek a partnerük „kinyújtott karjai”. 2021-ben már száz feletti megrendelő felé állítottak ki számlát. Az ügyfeleknek komplex szolgáltatást nyújtanak, megtervezik a rendszereket, megrendelik a szükséges eszközöket, beüzemelik, üzemeltetik és karban is tartják azokat. Kész megoldásokat szállítanak, s ezzel a munka hozzáadott értékének legnagyobb részét ők állítják elő.

Kermann funfact.jpg

Az árbevételből a „vas eladás” részesedik nagyobb arányban, 75-80%-os súllyal, a fedezetből viszont a szolgáltatási tevékenység részaránya a jelentősebb. Az eszközökön mindössze 10-20% árrést lehet elérni, de a szolgáltatások esetén gyakorlatilag az árbevétel 100%-ka náluk marad, mivel jellemzően nem vesznek igénybe alvállalkozókat. Az üzemi nyereség jelentős részét is a szolgáltatások értékesítése hozza. A jövőt ennek megfelelően tervezik, „persze nem mondunk le az infrastruktúra értékesítésekről se, de a szolgáltatásoké a jövő” – tette hozzá Kovács Zoltán.

A cég növekedési stratégiája tudatosan célozza a középvállalati szegmensben való maradást. „Nem gondoljuk, hogy a több 10 milliárd forint árbevételű iparági óriások lennének a konkurenseink”. De van még tere a növekedésnek, ami a létszámban is bővülést fog hozni. A Kermannál kialakult egy stabil, tapasztalt csapat, a fluktuációs ráta nagyon alacsony. A vállalati kultúrát a transzparens kommunikáció jellemzi, mindenki nyugodtan elmondhatja a véleményét, ez elvárás is.

A cég életében komoly, gazdaságilag nehéz időszak nem volt. „De emberileg nehéz volt kezelni, amikor dönteni kellett a műszaki fejlesztő üzletág leépítéséről.”

A következő időszakban az integrált vállalatirányítási rendszer bevezetése okozhat kihívásokat, de bíznak benne, hogy ez is kisebb döccenőkkel megoldható hiszen a munkatársakat az elejétől bevonták a tervezési/bevezetési folyamatba.

A letisztultság jellemzi a megjelenést is, a nyereséget inkább vállalatfejlesztésre, tevékenység bővítésre és nem luxus irodákra költik. „Ügyfeleink értékalapon választanak minket, egy luxuskörnyezet nem tesz hozzá a munka minőségéhez, illetve a megítélésünkhöz sem”.

A vállalat részben saját erőből, részben bankhitelek révén finanszírozza magát. Az eredményt visszaforgatják, az eddigi időszakig nem történt osztalék kifizetés sem. Klasszikus szakmai vagy pénzügyi befektető bevonása nincs napirenden. De úgy érzik, hogy eljött a magasabb szintre lépés ideje. A Kermann jövőbeli stratégiájának két meghatározó eleme a tőzsdeképessé válás és az akvizíciós tevékenység. „Úgy gondoljuk, hogy az organikus növekedésnek a határait feszegetjük ezért már a jövő évben szeretnénk eljutni oda, hogy az Xtend piacon megjelenjünk, ezt követően pedig szeretnénk tovább lépni a BÉT Standard kategóriába. Célunk alapvetően a tőkeemelés, amiből a jövőbeni intenzív növekedési terveket és akvizíciókat kívánunk megvalósítani. Az informatikai szektor rövid és hosszú távon is jó befektetés, a leendő részvényeseinknek is és nekünk is. Még nagyon sok lehetőség van előttünk, így nem tervezünk kiszállni a társaság életéből.”

Kerman.jpg