Buttner_IMG_6423_9.jpg

Dr. Büttner Tamás tulajdonos, ügyvezető, ifj. Büttner Tamás ügyvezető

A Büttner Kft. idén ünnepli alapításának 30. évfordulóját, de a gyökerei jóval régebbre nyúlnak vissza. Az alapító dr. Büttner Tamás a rendszerváltás előtt a Danuvia Központi Szerszám- és Készülékgyár nagyatádi gyárában dolgozott, és már akkor igyekezett vállalkozni, amikor sokan még nem mertek. A vállalati gazdasági munkaközösségek (VGMK) életre hívásakor rögtön belevágtak – még a gyár falain belül – a saját vállalkozás kialakításába. A VGMK-k megszüntetésével, 1987-ben alakult meg a Büttner Mérnöki és Kereskedelmi Iroda mint egyéni vállalkozás, amely egészen 1992-ig működött, ezt követően négy belföldi magánszemély részvételével megalakult a Büttner Kft. Az elmúlt harminc évben több alkalommal változott a tulajdonosi szerkezet német és osztrák partnerekkel, de mára a cég teljesen hazai tulajdonba került; a jelenlegi tulajdonosok – akik alapítók is egyben – dr. Büttner Tamás, és partnere, Beleznai László.

A 90-es évek elején szerszámacél- és szerszámnormália-kereskedelemmel foglalkoztak, amellyel sikerült megalapozni a vállalkozás pénzügyi stabilitását. 1995-ben már önálló telephelyet tudtak vásárolni Nagyatádon, ahol megkezdődhetett a gyártási tevékenység is. Kezdetben használt gépekkel dolgoztak, de különböző támogatások felhasználásával és a profit visszaforgatásával folyamatosan modernizálták a telephelyüket; ma már közel 250 munkatársuk, mintegy 100 CNC megmunkálóközpontjuk van, és 8000 négyzetméteres termelőterülettel rendelkeznek.

A társaság fejlesztések révén olyan univerzálisan használható CNC gépparkot alakított ki, amely számos iparágba teszi lehetővé az alkatrészbeszállítást. Az alaptevékenységük a szerszámgyártáshoz kapcsolódik, szerszámházakat és formaadó betéteket gyártanak nagyrészt külföldi vállalatok, az autóipar és egyéb iparágak számára. A cég versenytársaitól úgy különbözteti meg magát, hogy egyszerre képes 5 mikron tűrésű precíziós alkatrészek és akár 25 tonnás munkadarabok megmunkálására. Az autóipari beszállítás során a legmagasabb gyártási minőséget igénylő német, osztrák és svájci vállalatok számára hosszú évek partneri kapcsolatával bizonyítják megbízható szállítási kvalitásaikat.

Buttner funfact.jpg

A vállalat nemzetközi versenyképességét a megbízhatóság és a precizitás biztosítja. „Azt szokták mondani, hogy az árból, a minőségből és a határidőből kettőt lehet választani. Mi törekszünk arra, hogy mindhármat teljesítsük, mivel globális kitekintésben csak így tudunk versenyképesek maradni” – vallja ifj. Büttner Tamás ügyvezető igazgató.

Jelenleg több földrészen 660 aktív partnerrel rendelkeznek, termékeik 70%-a exportpiacokon talál gazdára. Az utóbbi években arra törekednek, hogy egészséges mértékűre csökkentsék az autóipari kitettségüket, amely jelenleg már csak 40-50%. Egyre markánsabb termékdiverzifikációval nagyobb szerepet kapnak az autóiparon kívüli szektorok, mint a gépgyártás, a nehézipar, az energetika, a medicintechnika és a csomagolástechnika.

A vállalatnál a generációváltást is rendkívül tudatosan tervezték meg. Ifj. Büttner Tamás gépészmérnökként végzett, majd a fémmegmunkálás minden egyes területén igyekezett minél több tapasztalatot összegyűjteni nagy európai és hazai szereplőknél. Már öt éve dolgoznak együtt édesapjával, és idén veszi át teljesen a cég vezetését. Az új generációval új szellemiség is érkezett a vállalathoz, a mindig újító szándék, innováció és a legmodernebb technológiák folyamatos implementálása jellemzi a cég jövőképét.

K+F projektek keretében azon dolgoznak, hogy önálló termékekkel is megjelenjenek a piacon. Jelenleg egy, az alkatrészek élettartamát jelentősen növelő, a felületi kopást csökkentő bevonat és technológia kifejlesztésén dolgoznak. IT fejlesztő részleggel rendelkeznek, saját termelésirányítási rendszerüket már 20 éve fejlesztik, amely több tízezer egyedi alkatrész gyártását tudja kezelni. A rendszert a közeljövőben dobozos termékként is értékesíteni kívánják, hogy használatával a hazai kkv-k is hatékonyabban működhessenek. A 3D-s nyomtatás irányába is elindultak, Európában egyedülálló technológiával extrém méretű, 3,5 tonnás fémalkatrészeket is ki tudnak nyomtatni a 2023-as év elejétől. A nagy energiaszükségletű termelésben egyre nagyobb szerepet szánnak a zöldenergiának: márciustól októberig a teljes áramellátásukat az 1 MW kapacitású, közel 1 hektár nagyságú napelempark biztosítja, és további projektet is terveznek az energiafüggetlenség elérése céljából.

A fejlesztésekhez és a gyártási színvonal fenntartásához a legmagasabb szintű mérnöki tudásra és innovációs szemléletre van szükség, ezért a vállalat az elsők között indította el duális képzését: a legnagyobb hazai egyetemekkel áll kapcsolatban, és a helyi technikummal és ipari szakképző iskolával is szoros az együttműködése. Pályázati támogatások segítségével létrehozták a Büttner Technikumot, mint duális gyakorlati képzőhelyet, melynek eredményeként minden évben 10-15 kollégát fel tudnak venni a saját képzésből, a legtehetségesebbeket pedig támogatják az egyetemi, főiskolai tanulmányaikban.

Operatív működésük és a beruházásaik egyaránt tőkeigényesek, ezért igyekeznek kihasználni az EU-s és állami pályázatokat, amelyekből az elmúlt 15 évben nagyságrendileg 2 milliárd forintot nyertek el. Banki hitelekre is rendszeresen szükségük van, de tapasztalatuk szerint a hazai bankszektor kockázatkezelési gyakorlata – iparszakmai háttértudás híján – a legtöbb esetben nehézkesen tud reagálni a technológiai beruházásokra vagy forgóeszközigényekre, így forrást sem egyszerű megfelelő időben szerezni a pénzintézetektől. A cégvezetés azonban ezen a területen is nagy figyelmet fordít az innovatív megoldásokra.

A Büttner Kft. 30 éves cégtörténete stabil alapot biztosít arra, hogy következetes fejlesztési stratégiával válságálló módon, innovatív megoldásokkal nézzenek a következő 30 év kihívásai elé.

Büttner.jpg