Bacska_Stone_SBT_1650_4.jpg

Barcsák Róbert tulajdonos, ügyvezető

2003-ban a Danubius Beton Bácska Kft.-nél dolgoztam üzemvezetőként, amikor a zsanai gáztározóhoz a beruházó cég betonelemeket keresett, amiket egy sima betonozott területen el lehetett készíteni. A nagyobb gyártókat nem érdekelte ez a feladat, mert csak pár darabról volt szó. Én elválaltam. Munka után megépítettük egy barátommal a zsalut és legyártottuk. Elszállították azt a pár darabot, majd pár héttel később 1200 db-ról küldtek megrendelőt – elevenítette fel az indulást Barcsák Róbert, aki 2010-ben tető alá hozta Bácska-Logistik Kft.-t. A családi vállalkozás fő tevékenysége kezdetben a közúti teherszállítás, azon belül is az ömlesztett áruszállítás volt, de ahogy elkezdett alkalmazkodni a piaci igényekhez, úgy bújtak elő a köpönyegéből új meg új üzletágak.
„A megbízható és pontos szállítás érdekében szükségesnek láttuk, hogy a tevékenységünket bányászati tevékenységgel bővítsük. Majd az ezt követő években folyamatosan megtermelt haszonból a szolgáltatásainkra támaszkodva fejlesztettük vállalkozásunkat” – mondta a tulajdonos. A bányászat mára a cég alappillére lett. Négy kitermelő területen folyik a munka, méghozzá rendkívül hatékony hydromechanizációs jövesztés technológiával, amelynek elterjedéséhez Barcsák Róbert is hozzájárult, egyes bányagépeket maga tervezett és építtetett, ennek köszönhetően a Bácska-Logistik Kft. a dél-magyarországi térség egyik legnagyobb ásványianyag-ellátó cégévé vált.

„Ezzel a jövesztési formával foglalkozunk tizenegy éve és méltán mondhatom, hogy a mai bányászati piacon a legnagyobb tapasztalattal rendelkezünk ezen a területen. Jelenleg a saját bányaterületen lévő gépparkkal együtt öt olyan kitermelő és osztályozó egységet üzemeltetünk, aminek éves kapacitása eléri a 2 000 000 tonnát késztermék szinten” – emelte ki az igazgató, aki fontosnak tartja, hogy ezzel a technológiával olyan kotrási munkát végeznek, ahol a kitermelhető ásványvagyon csaknem 98%-ka partra kerül. De a cég nem állt meg itt, a kitermelt ásványi vagyon egy részét saját üzletágain keresztül felhasználja, sőt, a sokáig kvázi bányászati hulladékként minősített anyagokat további feldolgozásokkal olyan alapanyaggá alakítják, amit a térkőgyártás területén használnak fel. Így született meg a Bácska Stone. A koronavírus okozta leállás érzékenyen érintette a céget, de a kormány családtámogatási politikájának köszönhetően az építőipari piac gyorsan helyreállt és számukra is visszaállt a munka régi menete. Ekkor hajtották végre legnagyobb beruházásukat, a térkőgyáraik építését. A bajai ipari parkban ma már 2,2 hektár területen két automata nagy kapacitású térkő és betonelem gyártó csarnok üzemel, és folyamatosan zajlik a termékfejlesztés is. Nyár végére elindul a színes termékcsalád és az ősz végére biztosan érkezik az ECO STONE. Ez a termékcsalád az inert hulladék kezelése, mosása és osztályozása után felhasznált alapanyagok gyártásából származó termékeket foglalja magába, a cég ugyanis Baján üzemeltet egy inert feldolgozó telepet, amelynek a későbbi termékgyártásaiknál egyre nagyobb szerepet szánnak.

Bacska-Logisztik funfact.jpg

„Jelenleg a Bácska Stone brand felépítése, és a térkövek piaci forgalomba hozása a legnagyobb feladat cégünk számára” – mondta a cégvezető, ugyanakkor hozzátette, az elmúlt időszak bebizonyította, hogy a minőségi termékeikre szükség van az építőipari piacon.
A rengeteg fuvarozás miatt jött az ötlet, hogy a megnövekedett üzemanyag-felhasználást saját töltőállomásokkal tegye gördülékenyebbé a cég. 2013-ban először Baján, majd 2019-ben Szalkszentmártonon építettek benzinkutat. Jelenleg is folyamatban van egy nagy kapacitású töltőállomás kiépítése a bajai telephely fejlesztésében.
„Ha már voltak benzinkutak, jött az ötlet, hogy tankolás után a sofőrok egy szendvicset is el tudjanak fogyasztani a kávé mellé, mindez odáig terebélyesedett, hogy ma már 2 db lottózót és 2 shoppot is üzemeltetünk, ahol reggelizni is lehet. Valamint jelenleg építés alatt van egy 500 négyzetméteres önkiszolgáló étterem is. Szintén a fuvarozás adta az ötletet a saját szerviz, az automata teherautó-mosó, és az autó-kozmetika elindítására is” – mondta Barcsák Róbert.

A jól átgondolt építkezésnek köszönhetően a Bácska-Logistik Kft. idei évi árbevétele eléri az 5 milliárd forintot, és mára hat különböző és önállóan is működő üzletág egységesített tulajdonosa. Különösen szép eredmény ez annak tükrében, hogy a legdrágábban gyártott termékük egységára sem éri el a 4000 forintot. Foglalkoznak még saját ingatlan bérbeadásával, naperőművek, valamint ipari ingatlanok fejlesztésével is. Noha az energiakrízist teljesen megoldani nem tudja, de sokat segít a túlélésben, hogy a cégnek két, egyenként 500 kW teljesítményű kiserőműve is termeli a zöldenergiát.

„Az elmúlt pár év egyik legnagyobb tanulsága számunkra, hogy az egyetlen dolog, ami állandó az a változás, figyelni kell a hazai és nemzetközi helyzetet és lehetőség szerint minél gyorsabban reagálni. Természetesen az elmúlt évek történéseit mi is kiértékeljük, próbáljuk levonni a szükséges konzekvenciát, s igyekszünk a jövőre koncentrálni” – foglalja össze a cégvezető. Véleménye szerint a következő öt év növekedése a geopolitikai helyzettől függ, a jelenleg kialakult energiaárak jelentősen befolyásolják a cég eredményességét és a felvevő piacot is. Ha a helyzet romlik, 2023-ban a meglévő üzletágak stabilitását helyezik előtérbe és csak kisebb fejlesztések várhatóak, a húzóágazat pedig a késztermék gyártása lehet.

A beruházásokat eddig a megtermelt profitból, és több nyertes pályázatból finanszírozták, de a száz százalékban magyar tulajdonú, folyamatosan megújuló, innovatív cég banki hitelhez is könnyen jut, így idén is egy közel 800 millió forint értékű új fejlesztésbe kezdtek.

A cégvezető úgy látja, szerencséje annak van, aki tesz érte, ugyanakkor hisz abban, hogy a kitartó munka mindig meghozza a gyümölcsét. Ezért keményen dolgozik azért, hogy a Bácska-Logistik Kft. öt éven belül a hazai építőipari alapanyag piacon állandó és stabil szereplő legyen.

Bácska Logistik.jpg