DML_Nagy-Zoltán_78B0788.jpg

Nagy Zoltán, tulajdonos-ügyvezető

Nagy Zoltán, a DML Hungary ügyvezetője, tulajdonosa zenészként kezdte pályafutását. Másik szenvedélye a futball volt, alig volt nap, mikor ne rúgták volna a bőrt. „Egy alkalommal egy sporttárs hozott egy A4-es lapot, amely vázlatosan tartalmazta az úgynevezett indukciós világítás főbb ismérveit: ez a technológia abban az időszakban elég különlegesnek mutatkozott, érdekesnek tűnt. Így két társával együtt fejest is ugrottak az ismeretlenbe, kizárólagos forgalmazásról állapodtak meg a kínai gyártóval és elkezdték a technológia importját.

Az indukciós világítástechnológiát főként nagyteljesítményű általános világítási funkciókra használják: ipari csarnokokban, raktárakban, irodákban, parkolókban. A vállalkozás szerény tőkével indult, néhány millió forintot invesztáltak az első konténerre. A Construma kiállításon mutatták be a termékeket - a korabeli fénycsöves technológiákkal szemben ezek élettartama 100.000 óra volt, 5 év garanciával. Mivel az indukciós fénycsőben lévő gázt egy mágnestekercs gerjeszti kívülről, “gyakorlatilag nincs, ami tönkre menjen benne” – meséli Nagy Zoltán. A cég iránti bizalmat az erősítette meg igazán, hogy a szabadalom tulajdonosában a Goldman Sachs is résztulajdonos volt.

Rengeteg megkeresést kaptak, de a 2010-2011-es évek válságos időszaka megakasztotta a fejlődést, stagnált a gazdaság. Később mégis olyan vállalatoknak váltak partnereivé, mint a Paksi Atomerőmű, a Magyar Posta, a Fővárosi Önkormányzat. 2013-ban ők készítették el a Gyirmót FC stadionvilágítását, ahol a tervezéstől a szállításon át a megvalósításig ők vitték végig a projektet. Erre az évre tehető, hogy a cég tevékenységi köre kibővült. “Mérföldkő volt ez, hiszen a kivitelezéssel kiegészülve rugalmasabb árazásra térhettünk át, komplexebb szolgáltatást nyújtva”. A referenciáik közé ma már olyan vállalatok is tartoznak, mint a Zwack, a Bosch, a Suzuki, az Aréna Plaza, a Mátrai Erőmű, a Magyar Telekom, a MÁV, az OMV, az AUCHAN vagy az OBI.

2015-ben indult el a vállalkozás igazán a siker útján. A portfóliót bővítették a LED technológiával. A siker titka Nagy Zoltán szerint nem az, amit csináltak, hanem az, ahogyan csinálták: az adott projekthez válogatják a legjobb összetevőket. “Nem a saját termékünket akarjuk mindenáron eladni, az adott feladatot próbáljuk minél tökéletesebben megvalósítani.” A tervezés, a szállítás és a kivitelezés után következett a finanszírozás. 2018-tól saját finanszírozású energetikai projektek megvalósításába vágtak bele. Az úgynevezett ESCO modell (Energy Serving Company) lényege, hogy a megrendelő, akár önerő nélkül, bérleti konstrukcióban fejleszthet, beruházhat. A tervezés során megállapítják, hogy az energiaigényt mennyivel lehet a korszerűsítés révén csökkenteni, majd a megrendelő az így megtakarított pénzösszegből a szerződésben meghatározott ideig (5 évig) bérleti díjat fizet, így az ÁFA visszaigényelhető, nem terheli a beruházás a könyveit, nincs amortizáció. Fontos, a megrendelő nem csupán az eszközt bérli, hanem szolgáltatásért fizet, a rendszer üzemeltetése a bérbeadó, finanszírozó és beruházó ESCO cég feladata. A futamidő lejárta után, jelképes maradványértéken kerülhetnek a megrendelő tulajdonába az eszközök.

DML info-01.jpg

Egy újabb tevékenységi kör megjelenése egy véletlennel kezdődött. „2017-ben édesapám egyik ügyfele említette, hogy egy felvidéki magyar ismerőse árulja naperőmű projekt cégeit. Akkor még spekulatív jelleggel, kölcsönt felvéve vásároltuk meg ezen projektcégeket, arra gondoltam, hogy később haszonnal eladom majd.” Aztán jött az ötlet, mi lenne, ha bele vágnának ebbe az üzletágba. Rengeteg információt, know-how-t, engedélyt kellett beszerezni ehhez, azonban 2020-ban, a járvány kellős közepén, márciusban elkezdődött az építkezés és június 5-én már 2 megawatt kapacitást kapcsoltak be Kecskeméten.

“Közgazdász diplomám van, de sokáig a zene játszotta az életemben a főszerepet. A zene egészen más világ, megtanít nyitottabbnak, rugalmasabbnak lenni, egész más szemüvegen keresztül nézi az ember a világot.” A kezdeti években a tulajdonos ezzel a nyitottsággal figyelte a konkurenciát. Volt olyan cég, amely a minél nagyobb volumenre törekedett, a növekedési ütem volt a fő cél. “Én soha nem erőltettem ezt, számomra mindig fontosabb volt a hatékonyság, az alacsony költségszint. Nem cél a bármi áron való növekedés.” Külföldi terjeszkedésben egyelőre nem gondolkodik, “itthon is annyi munkánk van, hogy alig győzzük, s szerintem ez az évtized a napelemeké lesz”.

Nagy Zoltán fejében megfordult az exit is. Látott rá példákat a környezetében, vallja, nem ördögtől való elgondolás, egy bölcs, érett, intelligens hozzáállást, szemléletet követel egy ilyen döntés. “A kollégáim, a mindennapos küzdelmek árán szerzett sikerélmények miatt egyelőre nem aktuális, s nehezen is engedek el dolgokat.” A vállalkozás az elmúlt évben kiemelkedő eredményt ért el, árbevétel és nyereség terén is. Ehhez hozzájárult a cég valamennyi tevékenységi köre, de kiemelkedő a naperőmű építés. A saját beruházásban épített naperőművek egy részét adták el, maradt saját tulajdonban is, mely racionális elgondolás és egyúttal szívbéli ügy is.

A finanszírozás mindig is kulcskérdés volt a cég tevékenységében. “Az IKEA parkolójának világításkorszerűsítését anno úgy csináltuk meg, hogy kölcsönkértem barátoktól 6 millió forintot, semmilyen banki finanszírozás nem volt, a mai szintet lépésről lépésre értük el.” Később, persze, jó kapcsolatot alakítottak ki a pénzintézetekkel, hiszen Zoltán szerint nagyon fontos az előfinanszírozási képesség. Ma két nagy pénzintézettel állnak kapcsolatban, és a kedvezményes állami hitelprogramok is nagy lehetőséget kínáltak a terjeszkedésre. A DML Hungary létszáma alapján a kkv-k körébe sorolható, viszont tevékenysége nyomán már a nagyvállalati ügyintézők foglalkoznak vele. Az általános folyószámla és forgóeszköz finanszírozási hiteleken túl beléptek a projektfinanszírozási területre is, ehhez pedig aktív banki szerepvállalás szükséges. A céget kockázati tőke is finanszírozza, ez mindenképp a bizalom jele.

DML.jpg