Vásárláskor közel sem mindegy, mekkora mennyiségre – mindössze néhány darabra vagy egy gyár éves termelésének a harmadára – van szükségünk. Különösen így van ez az építőanyag-iparban, ahol szinte helyben (pár száz kilométeres körzetben) célszerű értékesíteni az árut, többek között azért, mert a szállítási költségek különösen nagyok. Épp ezért valószínűleg sem a kivitelezők, sem a magánszemélyek nem fogják egy külföldi webáruház német vagy brit raktárából rendelni a téglát. Vélhetőleg ez az oka annak, hogy az újHÁZ Centrum több mint húsz évvel ezelőtti üzleti modellje igen időtállónak bizonyult.

A vállalat lényegében az építőanyag-kereskedelmi telephelyek közös tulajdonban lévő beszerzési társasága. Sőt, ma már jóval több ennél, egy országos értékesítési hálózat, franchise-szerű működéssel – bár ezt a szót a hozzá kötődő képzettársítások miatt nem szeretik használni. Ezt már dr. Rázsóné Szórády Csilla cégvezető árulja el. Szerinte abban rejlik a sikerük, hogy emberi léptékű, emberközpontú, ám mégis hatékony, modern eszközöket felhasználó, „multiszerű” működést valósítottak meg. Így növekedhetett immár ötvenmilliárd forint fölé a 2017-es árbevételük. Jelenleg nyolcvan építő-anyag-kereskedelmi telephely viseli a nevüket, s a központi dolgozókkal együtt a hálózat és partnerei összesen 1400 főt foglalkoztatnak.

Az újHÁZ Centrum gyökerei egészen 1996-ig nyúlnak vissza, amikor öt győri építőanyag-kereskedő elhatározta, hogy összefog s közös beszerzéssel ér el jobb árakat és kedvezményeket a nagy gyártóknál. Az együttműködés olyannyira sikeres volt, hogy 2002-re már szinte az egész Nyugat-Magyarország régiót lefedték az újHÁZ Centrum központosított beszerzési rendszeréhez csatlakozott partnerkereskedők. Igaz, ekkor még a vásárlók felé minden „Tüzép-telep” a saját arculatával jelent meg, de a közös beszerzés előnyeit a társult tagok már élvezhették. Az öt eredeti alapító azonban idejében érzékelte, hogy túl gyorsan túl nagyra nőtt a kooperáció, egyedül nem boldogulnak a terjeszkedéssel, ezért kerestek egy olyan agilis menedzsert, aki országossá tudta bővíteni a hálózatot.

Az akkor még kicsi, néhány fős csapathoz csatlakozott gazdasági igazgatóként dr. Rázsóné Szórády Csilla 2005-ben, mi-után már az állásinterjún sikerült meggyőznie felkészültségé-ről az inkább férfi jelöltben gondolkodó tulajdonosokat. Csilla öt év kemény munkájával változtatta meg a vállalat kissé eset-legesen kezelt pénzügyeit. A könyvelést házon belülre szervezték, megújították a pénzügyi stabilitásukat jelentő fedezeti rendszerüket, és 2009-ben újHÁZ esernyőmárkanévvel a lakosság felé is nyitottak. Az akkori Construmán például nem-csak nagy standdal jelentkeztek, hanem megjelentették a közvetlenül a vásárlóknak szóló, ma már 2,2 millió példány-ban terjesztett, akciókról, újdonságokról beszámoló magazinjukat is. Pedig erre az ágazatban korábban főként a multinacionális barkácsáruházak voltak csak képesek.

Ekkorra azonban már a 2008-as pénzügyi válság is begyűrű-zött, így az akkori pénzügyi vezető agilitásán is múlt, hogy a 2007-ben már részvénytársasággá alakult újHÁZ Centrum a válságos időkben megtalálja a kiutat. „Légy sem repült be az idő tájt az építőanyag-kereskedésekbe. Egy-egy vevő akadt, aki pedig a pár forintos árkülönbségekért is egymással versenyeztette a régió építőanyag-kereskedőit” – emlékszik visz-sza a szakember.

ujhaz-infograf

A piac ugyan csak három-négy éve élénkült meg újra, a csoportszintű árbevételben azonban kizárólag 2010-ben volt visszaesés, köszönhetően az innovációra nyitott tulajdono-soknak, az előre tervezésnek és a folyamatos „építkezésnek”. A családias vállalati kultúrából adódó rugalmasság a túlélést is segítette, de a cég sikerességének a kulcsa a folyamatos fejlesztések megvalósítása. 2011-ben a hálózat megjelent saját márkás termékeivel, 2012-től pedig látványosan növelte árukínálatát. Elsősorban a laminált padlók, a fürdőszobai hidegburkolatok és szaniterek kerültek be a választékba. A hát-térben azóta is folyamatosan zajló technológiai és szervezeti fejlesztés eredményeként 2018-ban már a hatvanmilliárd forintot közelíti majd az éves árbevétel.

 A köznyelvben csak Tüzépnek hívott egykori állami építő-anyag-kereskedések ma már nem hasonlítanak elődjeikre, nem véletlenül. Az újHÁZ Centrum egyes telepei a legmodernebb áruházak dizájnját követik, ráadásul sokkal nagyobb választékkal, mint amit akár csak egy évtizede el tudtunk volna képzelni.

 Bár a szót nem kedvelik, a modellt mégis a franchise-hoz hasonló működés irányába fejlesztenék tovább. Mint a cégvezető mondja, ma már termékportfóliókban kell gondolkodni. Egy frissen piacra lépő építőanyag-kereskedőnek nem elég, ha betonösszetevőket, falazóanyagot, valamint tetőfedő, il-letve faanyagokat és pár kiegészítőt kínál. A vevők szeretnek több mindent egy helyen beszerezni. Így egy mai, modern „Tüzépen” fogynak vakolatok, van csempeáru, szaniter vagy épp laminált melegburkolat.

Jelenleg, az építőipari boom idején a kereskedéseknek nincs könnyű dolga, hiszen a vásárlóknak nem egyszerű mindig jobb és jobb ügyfélélményt kínálni úgy, hogy néhány népszerű építőanyagra akár hosszú heteket vagy hónapokat is várni kell, olyan sok lakás és ház épül manapság. A piac jelentette kihívásokat eddig is jól vette a vállalat, ezért most is optimisták. Olyannyira, hogy az elkövetkezendő években újabb fejlesztésekbe szeretnének belevágni.

Újház építőanyag.PNG