Nagy budapesti szállodák építkezésein nőtt fel a Columbus Klíma Cégcsoport tulajdonosa, Váradi György, mivel édesapja egy épületi szellőzőrendszereket kivitelező vállalatnál dolgozott még a rendszerváltás előtt. Bár később kacérkodott az orvosi pályával is, egy kis kitérővel mégis „visszakerült” a légtechnikai területre – a műszaki főiskolán végzett Pécsen, s kiment az Egyesült Államokba két és fél évre, ahol már nagyban tombolt a Magyarországot csak a 2000-es évek környékén elérő légkondiláz. A tengerentúlon egy faliklímák javításával foglalkozó cégnél helyezkedett el és tanulta ki a szakmát első kézből. Hazatérve aztán az üzleti vonal vonzotta jobban – a Graphisoft nemzetközi disztribúciós hálózatához csatlakozott a kilencvenes évek elején. Sokat utazott, és Délkelet-Ázsiában figyelt fel arra, hogy mennyivel olcsóbbak ott a faliklímák: egészen pontosan a harmadába kerültek, mint itthon a német import, amelyre két kereskedő is rátette a hasznát. Ezt a lehetőséget nem tudta parlagon hagyni, és 1994-ben testvérével, Váradi Gáborral belevágott a klímanagykereskedelembe – jól időzítettek, mivel ekkor még egy márkafüggetlen nagykereskedő sem volt az országban. Jól érzékelteti az árkülönbséget, hogy még a Szingapúrból repülővel behozott készülékeket is versenyképes áron tudták akkor eladni Magyarországon. A szállítást ma már természetesen konténerekkel oldják meg – évente mintegy száz tároló érkezik a Távol-Keletről, mindegyikben 250 klímával, – ezzel évi huszonötezres darabszámot terítenek az itthoni piacon.

A kezdetektől szépen ívelt felfelé az üzlet, nőtt a piaci részesedés a lakossági és az irodai szegmensben is. Aztán jött a válság – az építkezésekkel párhuzamosan az akkor még nem alapvető lakásfelszerelésnek számító légkondik szegmense is megtorpant. A Columbus forgalma a felére esett vissza. Muszáj volt egy túlélési stratégiát kitalálni: ekkor kezdtek jobban koncentrálni a nagykereskedelmi marketingre. Ez nem volt egyszerű feladat Váradi György szerint, hiszen ők importőr-disztribútorként nincsenek közvetlenül kapcsolatban a vevőkkel, csak a viszonteladókkal, amelyek általában kisebb szaküzletek, és sok esetben nincs pénzük reklámra. „A mi sikereink viszont attól függnek, ők mekkorát álmodnak” – fogalmazott. Az egyik lehetséges megoldásként elkezdték központilag reklámozni az egyes klímamárkákat, de rájöttek, hogy a szakmai rendezvények is nagyon fontosak. Így indult a Columbus klíma- és vállalkozásfejlesztési konferencia; itt eleinte marketingképzést nyújtottak a viszonteladóiknak, emellett az esemény remek alkalmat adott a szaküzleteknek az egyes márkaképviseletek felé történő bemutatkozásra is.

colombus-infograf 

Bár csökken a jelentősége, a szezonalitás még mindig fontos tényező a klímakereskedelemben. Elképesztő kánikula volt például 2015 nyarán, öt-hat hőségriadóval, amit 2016- ra reagált le a piac: soha nem látott módon futottak fel az eladások az összes klímás cégnél, így a lakás- és irodapiacon nyolc-tíz százalékos piaci részesedésű Columbusnál is. Aztán 2016 augusztusában – igaz, a nyár v égén mindig kicsit viszszaesnek az értékesítések, de – szabályosan leállt a forgalom. Az idei 4,2 milliárd forintos árbevételterv is amiatt került veszélybe, mert – az interjú idején – „három hétre eltűnt a meleg”. Történelmibb távlatban, a 2000-es évekhez képest azonban enyhültek a szezonalitásból eredő forgalmi ingadozások, mivel sokat javult a klímák hatékonysága, és már fűteni is lehet velük. Természetesen az építőipari felfutás, az újlakás-építések megugrása szintén segíti az eladásokat: bár régebben inkább a magasabb árkategóriás csempére szántak többet, egy harmincmilliós vagy drágább otthonnál ma már általában nem spórolnak a megrendelők, és beszereltetik a mintegy 250 ezer forintos klímát is. Azért valamelyest még mindig tartja magát a megrendelőknél, hogy a klímabeszerzést a végére hagyják, így fordulhat elő, hogy egy sok tízmilliós ingatlanba nagyon alapszintű, 100 ezer forintos készüléket akarnak csak beszereltetni.

A Columbus Klíma Cégcsoportnál a nagykereskedés mellett telepítéssel, mérnöki támogatással is foglalkoznak – mintegy száz embernek adnak munkát, így a létszám közel fele fizikai állomány. Az egész országban jelen vannak viszonteladókkal, egyszerre 300-400 partnerrel dolgoznak. Évek óta probléma a szakemberhiány, amely a gazdaság annyi ágához hasonlóan itt is gátat szab a növekedésnek – a cégvezető szerint ezt tovább súlyosbítja, hogy egyre többen lépnek ki az alkalmazotti létből és indítanak saját vállalkozást. S mivel a kereslet erős, szinte „kézről kézre adják” a beszerelést végző szakembereket. Ennek az az eredménye, hogy elaprózódnak a szerelőcégek – ezért fontos a képzett munkaerő felkutatása és a kapcsolatok kiépítése a cégvezető szerint. A helyzetet nehezíti, hogy aki ért a klímák beszereléséhez, jó eséllyel mással is foglalkozik: például ősszel már átáll a kazánok vagy a kaputelefonok telepítésére, javítására, s nem vállal klímás megbízást. Mint minden műszaki termék, a légkondik is egyre hatékonyabbak, energiatakarékosabbak lettek az évek során – az innovációra a technológiai fejlődésen túl az uniós előírások is hatnak Váradi György szerint, amelyek egyre szigorúbbak: ma már a hűtők és mosógépek kapcsán ismert A+ energiafelhasználási szint a minimális elvárás a légkondiknál is. Míg régen a klíma arról volt híres, hogy szinte „falta az áramot”, mára évi hat-hétezer forintból kijön egy készülék energiafogyasztása, ha csak hűtenek vele; de akkor sem sokkal haladja meg a tízezer forintot a számla, ha a hűvösebb őszi vagy tavaszi napokon fűtésre is használják.

A cégvezető úgy véli, a jövő útja egyértelműen a külpiacok felé vezet: a mostani tízről nyolcvan százalékra szeretnék növelni az export arányát, mivel a magyar piac véges, évi 150-200 ezer klímát „vesz fel”. A nyitáshoz komolyabb finanszírozási háttérre, nagyobb termékválasztékra lenne szükség Váradi György szerint. Most pedig az a legnagyobb kihívás, hogy a szakemberhiány ellenére tartsák a tempót, ne késsék le az iparág globális felfutását. A versenyképes tudás megtartása és az állandó fejlődés érdekében elkötelezettek az ősszel új kurzussal induló ELITE Programban való részvétel iránt.

columbus.PNG