Mi soha nem mondjuk azt, hogy lehetetlen, ha egy ügyfél kér valamit. A cégcsoportunk jelmondata ezért is: it’s possible. Én olyan kőművest vagy festőt nem ismerek, aki jól dolgozik és ne lenne munkája, hiszen ezeket a mestereket kézről kézre adják a városban. Így van ez a mérnöki világban is. Arra vagyok a legbüszkébb, hogy akivel egyszer elkezdtünk dolgozni, mind az ügyfelünk maradt – összegzi Mészáros Csaba, az evopro-csoport vezetője, hogy miképpen lett mérnöki cége globálisan is sikeres.

A Sopronhorpácson született üzletember már gyerekkorában repülőgépmodelleket készített, fotózott, maga szerelte a biciklijét. Hamar kitűntek „vezetői” képességei is, hiszen a falujában vetélkedőket, boszorkányok napját szervezett, később akár egészen nomád körülmények között is megoldotta több tucat gyerek táboroztatását.

A győri középiskolás évek után Mészáros Csaba a Műegyetemen szerzett villamosmérnöki diplomát, és mivel tanítani szeretett volna, az ELTE-re járt matematika– informatika szakra. Amikor aztán egy németországi Siemens-projektben kapott munkalehetőséget, az egyetem nem bizonyult toleránsnak a gyakorlatokat így elmulasztó fiatalemberrel. Hát ezért lett Mészáros Csaba tanár helyett vállalkozó. Németországból hazatérve Kelet- Magyarországra indult. Három nagy cégnél (BorsodChem, TVK, Interspan) is felajánlotta a tudását, és mind a három helyen kapott is automatizálási feladatot. Majd ismét megtalálta a német piac, s egy időre elszegődött az Evosoft szoftvercéghez. Amikor aztán 2001-ben végképp saját lábra állt, hét korábbi evosoftos kollégájával indult el. A következő nagy siker egy müncheni reptéri projekt volt. Itt már 25 fősre bővült a csapat, majd hasonló lépésekkel fejlődött tovább a cég.

„Mindig is az volt a fő előnyünk, hogy bár nagyságrendekkel kevesebb pénzünk és emberünk volt, de sokkal rugalmasabban és a kollégákat jól motiválva tudtunk haladni. Nem az a lényeges, hogy pontosan mit is vállaltunk a szerződésben, hanem az, hogy teljes megoldást találjunk az ügyfél problémájára” – meséli a cégvezető.

2014. február 28-án aztán nagy változás történt. Mészáros Csaba eladta a szolgáltatási üzletágát az Accenture-nek, és vállalta, hogy három évig nem nyújt hasonló szolgáltatásokat a világ kétezer vezető cégének. „A legbüszkébb akkor voltam, amikor a vevő regionális vezetője azzal búcsúzott, hogy sok tranzakcióban vett már részt, de ez volt az első, ahol mindaz igaz volt az utolsó napon is, amit kezdetben mondtak neki. „Három év múlva szívesen visszajönnék és megbúcsúzott a vevő Mészáros Csaba emlékei szerint.

bet-50-kep-bet-16-evopro.jpg

Az új fókusz az elektromos hajtású járművek világa. A fiatalkorában nyaranta a Ganz Villamossági Művekben dolgozó és sokat túrázó üzletember számára szinte természetes irány lehetett a zéró emisszió világa. A stratégiai vertikális integrációnak köszönhetően a cégcsoport termékei és szolgáltatásai ma már lefedik a nullaemissziós közlekedés összes területét, így busz- és töltőállomás mellett elszámolóházzal, mobilfizetési alkalmazással és európai integrációval is rendelkeznek.

Az evopro már-már a legnagyobbak bajszát húzogatja, de sok bosszúsága is van. „Még azt is meg kell néha magyaráznom, hogy létezik magyar buszgyártás. Egy munkaalapú társadalomban sértő azzal érvelni, hogy sok a buszunkban a külföldi alkatrész. A Zsolnay is magyar, még ha az alapanyag és a kemence német is” – mondja a cégvezető.

Mészáros Csaba tisztában van azzal, hogy egy magyar cégnek az hozhat kiugrást, ha multinacionális vállalatokkal is tud együtt dolgozni és gondolkodni. „Budapestről betörni az elektromos buszok világpiacára szinte lehetetlen, de a piacokon már jelen levő nagyvállalatokkal már esélyesebb. Megfelelő alázattal kell kezelni, hogy meddig vagyok én jó, és hol nem elég már a tudásom” – mondja.

Az üzletember láthatóan nem fél a tranzakcióktól; adott el üzletágat a Siemens-tulajdonú Evosoftnak, amerikai magánbefektetőtől vette a buszgyárát, a Hanwha koreai mérnökcégtől korábban bankot is vásárolt. „Összefogásra mindig szükség van. Eddig nem volt olyan tevékenységünk, amely komolyabb külső finanszírozást, tőzsdei megjelenést igényelt volna, a zéróemissziós megoldásaink azonban ilyenek lehetnek” – hallottuk.