A klasszikus terjeszkedési modell egyszerű: a magyarországi sikereket követően az egyre erősödő cég előbb a környező országokban, majd a német nyelvterületeken, esetleg távolabb próbál új piacokat szerezni. A Qualysoft esetében ez homlokegyenest ellenkezőleg történt. A két, ma már 50 év feletti alapító még a rendszerváltás előtt elhagyta hazánkat. Közel másfél évtizedig Németországban és Ausztriában dolgoztak, s önálló vállalkozásukat is Bécsben alapították meg. Mint Simon Tamás meséli, ő és társa, Mayer Róbert 1987-ben a legendás Számítástechnikai Kutató Intézet, az SZKI kiküldöttjeként indult külföldre. Az SZKI-nál egy év alatt megszerzett programozói tudásuk olyan naprakész és kurrens volt, hogy kint elárasztották őket programozási munkákkal, s ott ragadtak.

Haza csak azért jöttek, mert Tamás felesége rábeszélte őt: az akkor kiskamasz és kamasz fiaikat itthon szerette volna középiskolába járatni. Tamás azóta is hálás a feleségének, mert a cégépítés idehaza sokkal gyorsabban és látványosabban ment a vártnál. Az 1999-ben alapított, egyébként szoftverfejlesztéssel foglalkozó Qualysoft Tamás és Róbert mellett először egyetlen titkárnővel indult, ám a következő évben már harmincöt főnek adott munkát. Mostanra ráadásul hét országban aktívan jelen lévő, mintegy félezer munkavállalót foglalkoztató középvállalattá nőtte ki magát, ebben az évben már csoportszinten mintegy kilencmilliárdos tervezett árbevétellel és négyszázmilliós üzemi nyereséggel.

Idáig szinte egyenes út vezetett, mert a modell jól ki volt találva. Tamás és Róbert döntően Ausztriában és Németországban szerezte az ügyfeleket, és a nyugatinál alacsonyabb, de a hazainál jóval magasabb órabérért alkalmazták a programozókat a legkülönfélébb projektekre, így mindenki jól járt. Különlegességük az volt, hogy már kezdetben, közel két évtizede is kiemelt hangsúlyt helyeztek a munkaerő-toborzásra, méghozzá online módon. Ebből a projektből nőtt ki az azóta a Qualysofttól már teljesen független ITJobs nevű vállalkozás.

80-qualysoft.jpg

A külpiacok a Qualysoft esetében mást jelentenek, hiszen Ausztria vagy Németország nekik szinte hazai pálya. A német, az osztrák és immár a svájci ügyfeleiket helyi cégeikkel szolgálják ki, míg a régiót Budapest látja el. Ám a Magyarországon nagyra nőtt cégcsoportban így is csak a bevételek mintegy fele származik az „óhazából”. Szóval elsőként Szerbiában terjeszkedtek, mert az amerikai acélipari óriástól, a US Steeltől ott kaptak egy nagy megbízást, majd pedig Romániába, később Szlovákiába és Ukrajnába is követték a döntően osztrák nagy ügyfeleiket, például a térségünkben terjeszkedő bankokat, biztosítókat.

Azóta Albánia is a térképre került egy időre, ahol állami megrendelésre magánszemélyek és vállalatok részére elektronikus adózási rendszert vezettek be. „A lengyel konkurencia nagyon erős, mind pénzügyileg, mind szakmailag, így az ottani terjeszkedés limitált. Ázsiában viszont még vannak lehetőségek, annak ellenére, hogy a szolgáltatói IT-szektorban India egy időben mindent letarolni látszott” – fejti ki Simon Tamás. Azért is nehéz küzdeni, mert a háromszáz fős itthoni Qualysoft egymaga fel tudna venni most száz újabb szoftvermérnököt, csak nincs elég jelentkező.

Visszatérve a stratégiára: a fő piac a német nyelvterület. Két éve gyakorlatilag megvásároltak egy bajba került, bécsi központú, ügyfélkezelő szoftvereket (CRM) forgalmazó vállalatot, így erősítve jelenlétüket a német nyelvű piacokon, különösen Svájcban. „Tőkebevonásra akkor lenne szükségünk, ha további cégeket vásárolnánk fel, de ezzel azért óvatosak vagyunk” – meséli Simon Tamás. Ugyanakkor elismeri, hogy az említett lengyel konkurensekkel szemben nagyobb tőkeerő esetén könnyebb lenne felvenni a kesztyűt. A Qualysoft az ázsiai piacok mellett Németország Ipar 4.0 stratégiájában, az ottani intenzív digitalizációs folyamatokban hisz, és persze a legendásan erős helyi, döntően családi tulajdonú középvállalatokban. Szerencsére ők maguk is ilyenné váltak – legalábbis magyar viszonylatban. A hosszabb távú tervekbe így belefér akár egy tőzsdei vállalatértékesítés is, például azért, hogy Simon Tamás még több időt szentelhessen hobbijának, a Prana Vashya jógának, amelyet jó ideje Indiában is gyakorol, és időnként itthon is oktat.

81-qualysoft.jpg