Tizenöt évvel ezelőtt Wáberer György jelentkezett a MÁV azon felhívására, amely szerint intermodális terminál kiépítésére kerestek partnert. Megszületett az együttműködés. A vasúti konténerterminál és a BILK Logisztikai Zrt. raktárépületei jól kiegészítik egymást a mintegy százhektáros területen, amely valaha puszta szántóföld volt. A modern magasraktárak a korábbi főleg egyszintes, belvárosi raktározást váltották fel mintegy 12 méteres magasságig rakható tárolókkal. Jókor jött a lehetőség, mert az idő megérett arra, hogy a Nyugat-Európában már elterjedt raktártípusok, igényes szolgáltatások itthon is meghonosodjanak – mondta az üzletember. „Magyarország elhelyezkedése Európában igazán ideális: gazdaságos innen teríteni az árut a környező országokba, Ausztriába, Szlovákiába és Romániába is. Több partnerünk tart fenn regionális bázist itt” – magyarázza.

A BILK Logisztikai Központ Budapest déli részén, a XXIII. kerületben, az Ócsai út–M0-s autóút és a Budapest–Kelebia vasúti fővonal által határolt területen helyezkedik el. Közel van minden fontos nemzetközi tranzitútvonal kereszteződéséhez, önálló lehajtóval az M0-s autóútról. Az optimális közúti és közvetlen vasúti mellett vízi és légi kapcsolatok is rendelkezésre állnak 15 kilométeren belül (Csepeli Szabadkikötő, Liszt Ferenc repülőtér), ugyanakkor a városközpontból is közvetlenül, tömegközlekedéssel is elérhető. 06-bilk-bet50.jpgA földterület 10 százalékán vasúti, 20 százalékán konténerterminál működik, a fennmaradó 70 százalékon a BILK Logisztikai Zrt. folytat ingatlanhasznosítást. A most 200 ezer négyzetméter alapterületű raktárépület-együttes folyamatosan, a növekvő keresletnek megfelelően épült, így mindig nagyjából 98 százalékos kihasználtsággal üzemelt – árulta el egyik ingatlanhasznosítási üzleti modelljét Wáberer György. A raktárépületek felszereltségét és méreteit tehát bérlőinek szükségletei határozták meg. Az első partner a Schenker volt: mintegy tíz évig maradt. Hosszú távú üzleti kapcsolataikat sokszor közvetítőkön keresztül szerzik. Mint a vállalkozó mondja, akkor is a legjobbat kell kínálni, ha nem közvetlenül tárgyalnak. „Ha ugyanazt adjuk, mint a konkurencia, akkor a jobb árral tudjuk megnyerni az ügyfelet.” A cég a válság idején is profitábilisan üzemelt, az eredményeken alig látszódott meg a kedvezőtlen gazdasági környezet. Stabil jövedelmet biztosít tulajdonosainak, jó alapot ad a további beruházásokhoz.

Most érdemes kihasználni, hogy tartósan alacsonyak a kamatok. A társaság mindegyik futó érdekeltségében szerepet játszik a hitelezés. A Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Zrt.

A vállalkozó 22 év után vált meg a Waberer’s Internationalben meglévő üzletrészétől és ezáltal attól a tevékenységtől, melynek során mintegy 6500 alkalmazottat irányított, mindennapos operatív döntések mellett. Ma a vállalkozásait napi szinten vezető üzletember nagyjából harminc fővel dolgozik közvetlenül. Korábbi életéhez képest lazítás ez a forma, és – ahogy elismeri – azóta sokkal több szakemberre támaszkodik. Vallja, hogy a munkatársak döntésekbe való bevonása minden sikeres cég alapja. A logisztika mellett Wáberer György üzleti érdekeltségeinek diverzifikálása céljából gyermekeivel az irodaházüzletbe is belépett. A MOM Park mellett egy 22 ezer négyzetméteres, energiatakarékos irodaház-komplexum kialakításán dolgozik. A most futó másik befektetése pedig luxuslakások kialakítása a rózsadombi volt SZOT-üdülő helyén. Az építkezés már meg is kezdődött a Market Zrt. kivitelezésében. Wáberer György Kossuth téri irodája 2015-ben az év irodája elismerést nyerte el, van tehát elképzelése arról, hogyan nézzenek ki ezek a két év alatt létrehozandó lakások. Mint mondja, az életében most is van kihívás: másként – sokkal megfontoltabban – kell döntést hozni mind a raktár-, mind az irodaház jellegű épületek esetében, mind pedig a luxuslakásbizniszben.

„Ezeken a területeken pályakezdőnek érzem magam – mosolyog. – Mivel mindig az a célom, hogy a legjobbat hozzam létre, kérdezzenek meg újabb 22 év múlva.”

07-bilk-bet50.jpg