Az első években magam hordtam ki banános ládákban a készítményeinket a vevőkhöz. Máshogy nem lehetett, semmilyen disztribúciós hátterünk nem volt, a termékeket pedig valahogyan el kellett juttatni az állatorvosokhoz – idézi fel a bő két és fél évtizeddel ezelőtti időket Laczay Péter, a Lavet Gyógyszergyártó Kft. ügyvezető tulajdonosa.

A már kezdetekben is állat-egészségügyi készítményekre szakosodott vállalatot a rendszerváltás utáni első cégalapítási hullám idején, 1991 decemberében alapította néhány vállalkozó kedvű állatorvos. „Mindannyian egyetemi emberek voltunk, de szerettük volna kipróbálni az üzleti életben is azokat az elméleti és gyakorlati ismereteket, amelyeket az évek során felhalmoztunk. Pénzünk nem igazán volt, éppen csak össze tudtuk szedni az alapításhoz akkor szükséges egymillió forintot, és ennek megforgatásával próbáltuk felépíteni az üzletet” – meséli a cégvezető.

A Lavet elsősorban házi kedvenceknek szánt vitaminkészítményekkel indult, itthon sokan még ma is ezekről a termékekről ismerik a társaság nevét. Mivel komolyabb beruházásokra ekkor egyáltalán nem volt forrása a társaságnak, mindent bérgyártásban csináltak, méghozzá Kaposváron, az ottani gyógyszergyári központ területén.

„Lépésről lépésre haladtunk, saját forrásból. Lehet, hogy ez nem előny, de sosem gondolkodtunk el komolyabban jelentős hitelfelvételen” – vázolja a finanszírozási gyakorlatot Laczay Péter. Ebben azóta sem volt változás: hosszú lejáratú kötelezettsége egyáltalán nem volt és jelenleg sincs a cégnek.

Miután a tulajdonosok kizárólag saját forrásra építettek, szép lassan haladtak előre. Az első komolyabb mérföldkőre azonban így is csak 2-3 évet kellett várni, ekkor kezdte meg ugyanis a vállalat első saját gyógyszerkészítményei fejlesztését, majd törzskönyvezését. Arról is ez idő tájt született döntés, hogy a társaság kizárólag a fejlesztésre, a gyártásra és a törzskönyvezésre koncentrál, az elosztást partnerszervezetekre bízzák. Az első ilyen a Ceva-Phylaxia volt, amely Magyarország mellett a környező államokban is megkezdte a Lavet termékeinek forgalmazását, így a vállalat egyik pillanatról a másikra kilépett a külpiacra.

Időközben a Cevával termelési együttműködést is kötöttek, a 90-es évek közepétől Kaposvár mellett már Nagytétényben is gyártottak termékeket a Lavet számára. Mindez egészen 2002-ig ment így, amikor is átadták a cég első saját gyártóüzemét Kistarcsán. Az egységet azóta több lépésben bővítették; ma már négy különböző épületben zajlik a termelés a fővároshoz közel eső településen, ahol a cég fejlesztőbázisa is található.

bet-50-kep-bet-23-Lavet.jpg

A saját gyártókapacitás kiépítésével párhuzamosan új termékek is piacra kerültek, és fokozatosan elkezdett nyitni a nyugati országok felé a társaság. Az első lépést 2004-ben tették meg. Ekkor állapodott meg a világ egyik vezető állatgyógyászati cégével a Lavet egy sertések számára gyártott antibiotikum-tartalmú készítmény dániai forgalmazásáról. Ezután pedig már sorra jöttek a hasonló együttműködések a fontosabb piacokon is.

A nemzetközi terjeszkedés a Lavet növekedésének is lökést adott. A cég, amely 2003-ban még csak bő 500 milliós forgalmat realizált, és ennek durván 80-85 százalékát Magyarországon, öt évvel később már külföldről szedte be 2,1 milliárdos bevételének nagyobbik részét. 2013-ra pedig teljesen meg megfordította a tíz esztendővel korábbi arányt, és 3,6 milliárd fölé növelte árbevételét. A működési modell ugyanakkor nem változott: a készítményeket a Lavet fejlesztette, gyártotta és törzskönyvezte, ám az értékesítést a nyugat- európai partnerekre hagyták, akik jellemzően saját márkanév alatt dobták piacra a termékeket.

Az elmúlt 2-3 évben az antibiotikumok iránti nyugat-európai kereslet visszaesése miatt némileg megtorpant a magyar cég növekedése, az idén azonban újabb ugrás jöhet. A társaság ugyanis az elmúlt esztendőkben kifejlesztett egy új technológiát, amelynek köszönhetően ez évtől ők gyárthatják a világ második legnagyobb állatgyógyászati cégének egyik vezető termékét is.