Idehaza fehér hollónak számít a sorozatvállalkozó, az olyan üzletember, aki sikeresen felépített és értékesített egy céget, majd újat alapított, általában némileg más területen. Temesfői Zsolt pontosan ilyen: az egészségügyi informatikai megoldásokat kínáló GlobeNetet közel két évtizeden keresztül építette és vezette, mielőtt 2012-ben eladta egy multinak, mintegy 3 milliárd forintért. Nem az a típus, aki ezek után élete hátralévő részét egy trópusi szigeten szeretné eltölteni, koktélt szürcsölve. „Valamit tenni kell, valamit létre kell hozni, ez nálam egy belső hajtóerő” – mondja saját magáról.

A Tekinvest Holding Kft.-t eredetileg vagyonkezelésre alapították, erre utal az elnevezés második fele, az első pedig Temesfői Zsolt és régi üzlettársa, Kácsor István vezetéknevéből jött. Ezt azért is találónak gondolták, mert továbbra is technológiai fejlesztésekkel és ezek piacra vitelével akartak foglalkozni. Mivel rengeteg tapasztalatot szereztek szoftverekkel és központi adattárházakkal, meglátták a lehetőséget, amikor a kormány elhatározta az online kasszák bevezetését a kiskereskedelemben. Eredetileg a központi – a Nemzeti Adóés Vámhivatalnál lévő – rendszert szerették volna kialakítani, de ez végül állami beruházásban valósult meg. Figyelmük ekkor fordult a pénztárgépek felé. Noha másokhoz képest jókora késéssel álltak neki a fejlesztésnek, CashCube márkanevű készülékeik és adóügyi egységeik mára 40 százalékos részesedést értek el az úgynevezett kiskasszák között. (Ezek száma jelenleg a 170 ezret közelíti, a számítógép- alapú pénztárgépekből jelenleg mintegy 36 ezer működik az országban.)

A cég már a rajtvonalon várja, hogy az online kassza használatára az idén kötelezett kör – például autószerelők, szórakozóhelyek üzemeltetői – is leadja a rendelését. Nem is akármilyen technológiával: mivel a CashCube sikerére nem csak belföldön fi gyeltek fel, a Tekinvest megkapta a Samsungtól az Exynos 5-ös és 7-es processzorokat, hogy felhasználja azokat a fejlesztéseinél. Ezt Európában rajtuk kívül mindössze másik két, de globálisan is csak tucatnyi vállalat mondhatja el magáról! Már legyártottak egy 5000 darabos hordozhatókassza-szériát, e gépekben a Samsung processzora dolgozik.

Ez azonban jó eséllyel csak a kezdet, mert az online pénztárgépekkel kapcsolatos magyar tapasztalatok jó pár országnak meghozták a kedvét hasonló rendszer bevezetésére. A Tekinvest pedig ugrásra készen várja, hogy megoldásaival külföldön is megjelenhessen. Nemcsak a kasszákkal, hanem az említett központi egységgel is, azaz akár kulcsrakészen le tudnak szállítani egy a hazaihoz hasonló rendszert bármely ország számára. Ez persze még a jövő zenéje, ami meglátszik a cég elmúlt évekbeli árbevételén. A 2014- es forgalmat a kiskasszák értékesítése nyomta meg, ennek kifutása okozta a tavalyi visszaesést. Ahogy Temesfői Zsolt fogalmaz, náluk természetes módon követik egymást a fejlesztési és a gyártási-értékesítési ciklusok. A 2015- ös év egyértelműen az előző jegyében telt, és ez részben átnyúlik erre az esztendőre is, de így is 1,5 milliárd forint körüli bevételt vár.

bet-50-kep-bet-34-tekinvest.jpg

Pár éves távlatban pedig ennél nagyságrendileg nagyobbat. Az általuk fejlesztett technológiák ugyanis messze nem csak pénztárgépeknél használhatók. Szenzoraik és egyéb megoldásaik ugyanúgy jó szolgálatot tehetnek egyebek mellett klíma-előrejelző, házautomatizálási és távfelügyeleti rendszerekben, ahogy médiaközpontokat vagy éppen e-kereskedelmet támogatókban is. Az ezek iránt megnyilvánuló érdeklődés miatt az alapító-ügyvezető 2017-re már 8 milliárdos forgalmat vár.

A vállalat pénzügyeit is ennek megfelelően intézik. Nemrég váltottak bankot, mert úgy találták, hogy az új pénzintézeti partnerük sokkal jobban támogatja ezt az intenzív növekedést. Temesfői Zsolt azt is elképzelhetőnek tartja, hogy egy-egy termékvonal fejlesztésére és felfuttatására befektetőt vonjanak be. A tőzsdére lépést sem zárja ki, ehhez azonban szerinte előbb el kell érni a megfelelő méretet, aminek időigényét három-öt évre becsüli.