Sorsfordító pillanat volt, amikor a rendszerváltás utáni évben Fülöp Gábornak és munkatársának megakadt a szeme egy gyümölcsöt szállító német teherautón. „Felírtuk a telefonszámát, felhívtuk a céget, és eladtunk két kamion szilvát, ami még meg sem volt” – idézi fel a vállalkozásuk indulását Fülöp Gáborné, az Agrosprint Mezőgazdasági és Ipari Termékforgalmazó Kft. társtulajdonosa. A folytatásban is segített a szerencse. Férje találkozott egy ismerősével, aki egy német konzervgyárnak keresett uborkát és paprikát. Próbált segíteni, mert a volt évfolyamtársai közül többen is termesztettek zöldséget. Végül még abban az évben 26 kamion árut szállítottak a konzervgyárnak.

Pár év alatt Fülöpék kiépítették a bajor konzervgyári kapcsolatokat, ennek eredményeképp az Agrosprint Kft. ugrásszerűen beindult, biztosítva a bővítések megvalósítását. Eközben Fülöp Gábor kiváló üzleti érzékkel megvett egy 60 hektáros meggyest – a lehető legjobbkor. A következő évben 20 forintról 60-ra, majd az ültetvény feljavítását követően 200-250-re ugrott a meggy kilónkénti ára. Ennek köszönhetően biztosított volt a pénzügyi forrás egy 200 millió forintos fagyasztóüzem létrehozására. Ezt 1999-ben egy karcagi üres csarnokban – pályázati forrásokból, saját erőből, hitel nélkül – hozták létre. A vállalat életében meghatározó mérföldkő volt a romániai leánycég elindítása is. A kölni Anuga szakkiállításon panaszolta egy székely vendég, milyen nagy otthon a munkanélküliség. Az emberek kijárnak erdei gyümölcsöt gyűjteni, de fel sem tudják dolgozni, évek óta áll a hűtőüzem. Ezt Fülöpék megnézték, 2005-ben megalapították a romániai céget, majd 2008-ra közel 3 millió eurós beruházással – részben SAPARD-támogatással – vadonatúj feldolgozót építettek.

A cég másik sikerágazatát, a bébiételalapanyag-gyártást is egy szerencsés találkozás hozta. Az ezredfordulón egy német vállalkozóval ismerkedett össze Fülöp Gábor, aki ehhez a tevékenységhez itthon szervezte a hozzávalók termesztését. Rajta keresztül lett az Agrosprint a Nestlé, a Danone és a Hipp beszállítója. Pedig nem könnyű vegyszerszegény technológiával úgy előállítani az alapanyagot, hogy a szermaradvány tizede legyen a szokásosnak – de megéri. Az integrátorként 500 beszállítóval rendelkező Agrosprint erre az ökotechnológiára alapozva jelent meg öt éve a Sprint Natura termékcsaládjával.

bet-50-kep-bet-06-agrosprint.jpg

Beérett a negyedszázados munka gyümölcse. Az Agrosprintből nemzetközi hírű vállalat lett, amely a termelése 80 százalékát exportálja Európa, a Közel- és Távol-Kelet 30 országába. Fagyasztott zöldség-gyümölcs termékeivel már itthon is szinte az összes jelentős kiskereskedelmi áruházlánc partnere. Ezek a legolcsóbban akarják a legjobb minőséget, ennek teljesítéséhez a hatékonyságnak a minőséggel együtt kell fejlődnie. E célhoz el kell érni az optimális üzemméretet és a készételekig növelni a feldolgozottságot, ezt azonban nehezíti a munkaerőhiány. Utóbbit a technológia fejlesztésével igyekszik orvosolni a cég, azért is, hogy a jelenlegi széles termékskálát megtarthassa. A brokkoli, karfiol, paradicsom és paprika ipari méretű alapanyag-termelése!! a dolgos kezek nélkül azonban már szinte megszűnt. Az Agrosprint ezért kapcsolódott be a duális képzésbe és a mintaszerű zöldségtermesztésbe, így az elkövetkező években – több százmillió forintos beruházással – 300 hektáros saját mintagazdaság létrehozását tervezi.

A sikeres üzleti modell felkeltette a befektetők érdeklődését, ajánlatot is kaptak, de a tulajdonosok nem fogadták el. „Az Agrosprint kimagasló teljesítményt nyújt az iparágban, igazi családi vállalkozás, és az is marad” – mondja Fülöp Gáborné. Büszke arra, hogy az alkalmazottak keresztnevükön szólítják egymást, pedig már legalább 350-en dolgoznak a három gyáregységben, ennek ellenére igyekeznek a közvetlenséget fenntartani. Ahhoz, hogy a cég lépést tudjon tartani a bővülő megrendelésekkel, a vállalatvezetés többmilliárdos ráfordítással 2019-ig további kapacitásbővítést tervez.