A libanoni üzletember a közel-keleti ország Tripoli nevű városában született, értelmiségi családba. A nyolc testvér mindegyike doktori fokozatot szerzett, ő a Debreceni Orvostudományi Egyetemen kapott ösztöndíjat és diplomázott 1982-ben. A nyíregyházi kórházban kezdett szülészként, majd Tapolcán tette le a sebészi szakvizsgát.

Az édesapa belenevelte a gyerekekbe a kereskedőszellemet. Megmondta, mennyibe kerül a zöldség, a gyümölcs, majd elküldte a 6-7 éves fiát vásárolni. Annyi volt a zsebpénze, amennyivel lealkudta az árat. „Én éltem a legjobban a testvéreim közül. Emellett megtanultam, milyen fontos, hogy mit és honnan szerzek be” – reflektál a kisvárosi időkre.

A gyógyítás mellett már az elmúlt rendszerben belekóstolt az üzleti életbe: kekszet, ostyát, cukorkát adott el a Közel-Keletre. Az orvosi fizetés azonban nem volt elég az üzlet finanszírozásához. Az édesapa a diplomához minden gyereknek vett egy 90 ezer schillingbe kerülő Datsun Cherryt. Miután az apa hallani sem akart a kekszexport pénzeléséről, fi a eladta az autót egy kollégájának, vett egy 20 éves batárt Berlinben 300 márkáért, a különbségből pedig finanszírozta az első üzletét.

Hamar rájött, hogy a kapitalizmus tönkre fogja tenni a fél magyar ipart, elfogyhat az árualap. 1992 táján megvette a bezárásra ítélt nagykőrösi tejüzemet és megkezdte a sajtgyártást az arab piacok számára. Akkor évi 800-900 tonnát állítottak elő, ma 30 ezret. A 2000-es évek elején több leállított tejipari üzemet indított újra, hogy kiszolgálja a növekvő keresletet. Jellemzően évente átlagosan 10 százalékkal bővült a forgalom és a nyereség. A 2006-os libanoni háború alatt megbicsaklott az export, később a magyar kereslet visszaesése okozott nehézséget. A szíriai polgárháború újabb piacot nyitott meg: a szörnyű pusztítás és tejhiány okozta piaci rést jelentős részben a Kőröstej töltötte be.

Az export-belpiaci arány 70-30 százalék. A cégcsoport termékei a Közel-Kelet szinte valamennyi és az Európai Unió számos országában keresettek. Öt kontinens 40 országába exportálnak sajtokat. A libanoniak 95 százaléka a Magyarországon készített kaskavál sajtot fogyasztja. A többi környékbeli országban – Szaúd- Arábiában, Kuvaitban, az Arab Emírségekben, Ománban, Irakban, Szíriában – is fogalom a Hajdú, de ismerik a Róna, Bihar, Kőrös márkákat is.

A tekintélyes, 30 milliárd forint körüli forgalom és az idén várható 4-5 milliárd forint körüli nyereség titka az állandó fejlesztés és termékmegújítás. „Az orvosi diploma sokat segít ebben: értem a biológiáját” – kacsint. Számos új sajttípus bevezetése van folyamatban. Így például a Traboulsi (Tripoli) nevű sajté, amit a Közel-Keleten házilag háromnapos eltarthatósági idővel gyártanak. Ugyanez a sajt a Kőröstejnél – tartósítószer hozzáadása nélkül – hat hónapos szavatossági idővel készül. „Egyelőre nem árulhatom el, milyen újdonsággal jelentkezünk az őszi párizsi SIAL-on, ami az egyik legjelentősebb élelmiszer- ipari kiállítás a világon. Annyit ígérhetek, hogy nemzetközileg is komoly visszhangja lesz” – titkolózik Riad Naboulsi.

bet-50-kep-bet-22-kőröstej.jpg

A nagy és folyamatosan bővülő forgalmat minimális hitellel bonyolítják le. „Van banki forrásunk, de itt a pénz, vissza akarom adni. A bank nem engedi, nekik is élni kell valamiből” – somolyog. A legnagyobb kihívásnak a növekedés menedzselését tartja. A jelenleg négy termelővállalatból – Wassim Sajt Kft., Bábel Sajt Kft., Dráva Tej Kft. és Kőröstej Kft. – álló csoport átalakulóban van: zajlik az egyesülési folyamat, amelynek eredményeként év végére egy cégbe, a Kőröstej Kft.-be olvadnak össze. Ez a vállalatirányítási rendszerek egységesítésétől a termékválaszték racionalizálásán keresztül a folyamatok harmonizálásával bezárólag számos feladatot jelent. A tulajdonos az évek során megtermelt nyereséget bennhagyja a vállalatban – mindig van olyan fejlesztési lehetőség, amely előreviszi a csoportot. „Csak annyit veszek ki, amennyi a megélhetéshez kell” – szerénykedik.

A hosszú munkanap után az idő a családé. Libanoni belsőépítész feleségével két gyereket neveltek fel, mindketten külföldön tanultak. Lányuk Angliában, a médiában dolgozik. A PhD-t végző fiuk pedig be akar épülni a napjainkban már közel ezer főnek munkát adó cégcsoportba.