A mobilapplikációk iránti közös érdeklődés és a Győrhöz való ragaszkodás hozta össze Birtha Ákost a Kiss testvérpárral, Benedekkel és Gergellyel. A nemzetközi cégeknél (Siemens, SAP) végzett közös munka, valamint a gyakori, sokszor dugókkal is együtt járó budapesti utak során érlelték ki vállalkozási terveiket. Ezek megvalósítására alapították meg 2010-ben az Atrecto Kft.-t, amely ma már Attrecto Zrt. néven működik.

A piaci lehetőséget az okostelefonok megjelenése és viharos elterjedése teremtette meg s biztosítja ma is, de szükség volt a megfelelő időzítésre, valamint a folyamatos tanulásra is. Ahogy a cégnél mondják: a szerencse az, amikor a felkészültség találkozik a lehetőséggel. Ez történt hat évvel ezelőtt, amikor az amerikai 2010 Snaptic Move Your App! vetélkedőn a közönség szavazatai alapján a második, a zsűri értékelése szerint a negyedik helyezést érték el. Nem csoda, hogy 2011-ben felfigyelt rájuk az X-Ventures (akkori nevén Biggeorge’s – NV Equity) kockázatitőkealap-kezelő. Segítségükkel, több mint 200 millió forintos befektetéssel sikerült kibővíteni a társaság fejlesztési kapacitásait, s piacra dobni első termékeiket, az Idoo fitnesz-, továbbá az InstApp mobilapplikáció-fejlesztő alkalmazást.

De az anyagi sikert nem ezek hozták meg, hanem a rugalmas alkalmazkodás. Miután nem tudtak áttörést elérni a fogyasztói (B2C) termékekkel, a kockázati tőkés tulajdonos támogatása mellett – tudatos döntés nyomán – a szolgáltatások felé fordultak. Ma már bevételeik kb. 80 százaléka nemzetközi ügyfelektől, elsősorban mobilapplikáció-fejlesztésből származik. Legelterjedtebb alkalmazásuknak – amelyet több mint száz mobileszközön teszteltek – napi 130-140 ezer egyedi felhasználója van, és 600 ezer készüléken fut.

bet-50-kep-bet-11-attrecto.jpg

Mivel a szoftverfejlesztés és a mobilkommunikáció ma már mindenütt teret nyert, ezért nemcsak nagyvállalatok, hanem közepes, kis és startup cégek is megtalálhatók ügyfeleik között, sokféle iparágat képviselve. A társaság az elmúlt két esztendőben évi 170 százalékkal tudta gyarapítani bevételét, a létszám pedig meghaladta a 70 főt. A nyitott, bátorító, otthonos szervezeti kultúra gátat szab a fejlesztők elvándorlásának, sőt, néhányat vissza is csábított külföldről.

A bővülés az idén is folytatódik. Közös tulajdonosi döntés alapján a nyereséget folyamatosan visszaforgatják a fejlesztésekbe, a cég értékének növelését tekintve meghatározónak. A közös cél és jövőkép miatt az alapítók nem problémaként, hanem lehetőségként tekintenek arra, hogy az X-Venturesnek legkésőbb 2020-ig ki kell szállnia a befektetéséből. A lehetséges opciók közül a tulajdonosok a tőzsdei bevezetést sem zárják ki.