Elektromos szúnyogriasztókkal indult Magyarország legnagyobb autóalkatrész- kereskedőjének a története. Zombori Antal a 90-es évek elején frissen végzett gépészmérnökként nem talált állást, így végül nagybátyja cégénél helyezkedett el, aki épp ilyen kütyüket forgalmazott. Értékesítési feladatot bíztak rá, amiben semmi tapasztalata nem volt, de úgy gondolta, egy próbát megér. Bepakolta Zsigulijába a szúnyogirtó készülékeket, elhajtott a Sugár üzletházig, ahol az első kereskedőnek két kartonnal adott el. Félhavi gépészmérnöki fizetését kereste meg öt perc alatt. Ez volt az a pillanat, amikor eldöntötte: kereskedelemmel szeretne foglalkozni.

Az üzlet nagyjából szeptemberig elég jól ment, ősszel azonban elfogytak a vérszívók, így senki sem akart riasztót venni. Váltani kellett. „Mindig is szerettem a kocsikat, állandóan a Zsigulimat bütyköltem, innen jött az ötlet, hogy mi lenne, ha szúnyogriasztó helyett mondjuk autóalkatrészt értékesítenék.”

Az UNIX szó szerint garázscégként indult: az „iroda” Zombori lakásában volt, „raktárnak” pedig az ehhez tartozó garázst nevezték ki. Az üzlet elég jól ment, hamarosan fel kellett venni az első embert, nem sokkal később a másodikat, mert egyre több lett a megrendelés. Az alapító ekkor már inkább a beszerzésekkel foglalkozott. „Az első sikereket annak köszönhetjük, hogy találtunk egy hiánycikket. Ebben az időszakban ugyanis rogyásig volt az ország a kétütemű kocsik pótalkatrészeivel, a négyütemű Trabantokhoz és Wartburgokhoz azonban nem igazán lehetett kapni semmit” – idézi fel a kezdeteket Zombori Antal. A vállalkozó szülei Németországban éltek, így felhívta édesapját, nem kérdezne-e utána, hogyan lehet onnan beszerezni az itthon annyira keresett termékeket. Így születtek meg az első megállapodások a külföldi beszállítókkal, s lett egyeduralkodó az UNIX a négyütemű keleti autók alkatrészpiacán.

Két-három év múlva a társaság nagyjából 20 alkalmazottja már több száz szervizt látott el az ország különböző pontjain. 1993-ban megvették azt a valaha egy kenyérgyárnak otthont adó telket a XIII. kerületben, amelyen a mai napig a vállalat központja is található. A 90-es évek közepén ugyanakkor már látszott, hogy a kiszemelt egykori hiányszegmensnek valahol itt van a növekedési korlátja. Ezért az alapító gondolt egyet, kiment a Frankfurti Autószalonra, és megállapodott az ez idő tájt már nálunk is aktív, nagyszámú autóalkatrész-gyártó közül néhánnyal.

A kínálat bővülése már önmagában újabb lökést adott a cégnek, ennél is fontosabb mérföldkő volt azonban, hogy az UNIX a szektorban először bevezette az elektronikus rendelési rendszert. Egy 1994-es kiállításon már bemutatták a még nem is internetalapú, hanem telefonos modemeket használó megoldásukat, amely a padlótól a plafonig érő nyomtatott katalógusok időszakában hatalmas áttörésnek számított. Az új rendelési módszer annyira megkönnyítette a szervizek dolgát, hogy azok tömegével mentek át az UNIX-hoz.

bet-50-kep-bet-37-UNIX.jpg

Az ügyféligényekre reagálva ekkor kezdte el kiépíteni vidéki kirendeltséghálózatát, amelyet 1999-ben a határokon túlra, Romániára is kiterjesztettek, és amely ma már 130 egységet számlál. A dinamikus növekedést a válság 2008-ban akár meg is szakíthatta volna, már ha az UNIX ugyanúgy reagál a krízisre, mint a szektor cégeinek többsége. Az alkatrésznagykereskedők ugyanis jellemzően óvatos üzletpolitika mellett döntöttek, és némileg visszahúzódtak a gazdasági visszaesést látva. Az UNIX azonban más utat választott. A társaság a válság mélypontján, 2009-ben határozott úgy, hogy belevág egy több mint kétmilliárd forintos fejlesztésbe, és megépítették új logisztikai központjukat a IX. kerületi Timót utcában. Mindezt ráadásul – ahogy korábban is mindig – támogatás nélkül, hitelből, egy olyan időszakban, amikor a kondíciók finoman szólva sem voltak kedvezők. Emellett fejlesztették járműparkjukat, sűrítették a kiszállításokat és bővítették a kínálatot.

Zombori Antal számításai pedig ismét bejöttek. A krízis hatására ugyanis a magyar autósok a márkaszervizek helyett az olcsóbb független szervizek, azaz épp az UNIX vevőköre felé fordultak. Mivel a fejlesztések eredményeként a cég a némileg visszahúzódó konkurenseknél magasabb kiszolgálási színvonalat tudott nyújtani, hatalmas növekedést produkált az elmúlt években. Hazai piaci részesedése a válság előtti 20 százalék duplájára emelkedett, árbevétele pedig a 2008-as 10 milliárd forintról 2015-re 50 milliárd fölé ugrott.